Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elballagtak a szakiskolások

Elballagtak a szakiskolások Kovászna megye

Szombaton elballagtak a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola végzős osztá-lyai. A tanintézményben, ahol a legtöbb szakból válogathatnak a tanulók, nyolc osztály diákjai mondtak búcsút tanulóéveiknek.

Hirdetés
Hirdetés

Építészeti autószerelő és elektrotechnikai termékgyártó, autószerelő és számítógép-vezérlésű szerszámgépkezelő, gépipari lakatos és mezőgépész, hegesztő, illetve hús- és halfeldogozó, állattenyésztési és kertészeti szakértő, textiltermék-készítő, általános asztalos profilú szakosztályokban összesen 161 tanuló végzett az idén.

Az ünnepségen Szőke Annamária igazgatónő, Fail Tamás mérnök, aligazgató, Farkas Csaba szaktanfelügyelő és Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök szólt a ballagó diákokhoz, majd a X. osztályosok nevében Molnár Hunor, a végzősök nevében pedig Berde Hunor mondott búcsúztató, illetve búcsúzó beszédet. Az évfolyamelsőnek – ezt a címet a XI. A-s Jancsó László érdemelte ki – Szőke Annamária adta át a Puskás Alapítvány díját, a pedagógusszövetség díját Golicza Erzsébet (XI. A) mondhatja magáénak.

Az ünnepség meghívottja volt Edler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki arra világított rá, milyen nagy szükség van a végzősökre a helyi cégekben. Bálint József, a Modern House cég építőtulajdonosa az iskola régi barátjaként, a diákokat gyakorlatra fogadó cégvezetőként volt jelen.
Idén kedves új produkciókkal is gazdagodott a szakiskolások ballagása: a Kincskeresők néptáncegyüttes iskolabeli tagjai szilágysági néptáncot adtak elő, Kelemen Alpár tanár és a XI. A-s Jakab Kristóf-Gábor (ill. a Puskás School Band) is előadott egy zeneszámot. Végül Marosi Árpád lelkipásztor áldotta meg az új útra induló diákokat. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük