Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Együtt a jövőjükért

Az Active Citizens Fundnál benyújtott sikeres Tegyünk együtt a jövőjükért! elnevezésű pályázatnak köszönhetően újul meg Kézdivásárhely egyik régi, jobb sorsra érdemes épülete, amely egykor a Petőfi Sándor-iskola alsó tagozatának is helyet adott, ma a Pro Pectus Egyesület otthona.

– Tavaly szeptemberben kaptuk meg a jó hírt, hogy kedvezően bírálták el az iratcsomót, 50 ezer eurót fordíthatunk a projekt kivitelezésére – indította Sütő Mária Rita, az egyesület elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatót. – A 18 hónapot felölelő felújítási és eszközfejlesztési pályázat révén a korai fejlesztésre kívánunk hangsúlyt fektetni, a fogyatékkal élő 0–6 éves korosztály számára biztosítunk majd összetett prevenciós, illetve rehabilitációs tevékenységet – ismertette.

Hirdetés
Hirdetés

Az épületen korábban is végeztek fontos javításokat, újrafedték a tetőt, újrahúzták a villanyhálózatot, azonban a három terem igencsak leromlott állapotban van. Most lehetőség nyílik arra, hogy szigeteljenek, gipszkarton álmennyezetet alakítsanak ki, ami hőgazdálkodás szempontjából előnyös, és barátságosabbá is teszi a nagy belmagasságú teret. Nyílászárókat is cserélnek, továbbá hősugárzókat is beszereznek, mivel jelenleg csempekályhával fűtenek, ami nem ideális megoldás. A pályázatban szerepel még a rendelkezésre álló eszköztár felújítása, alkalmazottak és önkéntesek képzése, szervezetfejlesztés és tájékoztatás. Utóbbi részeként középiskolásoknak tartanának előadásokat arról, hogy miben is áll az atipikus fejlődés, a korai fejlesztés, ugyanakkor szorosabbra fűznék a kapcsolatot a háziorvosokkal.

Négy alkalmazott és három önkéntes működik közre a projekt kivitelezésében, akik a tényleges fejlesztő tevékenységeket végzik majd, amely során 75 kézdivásárhelyi és környékbeli, 0–6 éves gyereket vonnak be célzott, az egyes esetekhez kapcsolódó igények mentén szervezett foglalkozásokba. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük