Felhívás!

Dolgoznak a tónál is

Az Állomás negyedi volt és leendő tónál jövő héten megkezdődnek a régészeti feltárások, amelyeknek meg kell előzniük a tulajdonképpeni rehabilitációs és építési munkálatokat – tájékoztatta csütörtökön a sajtót Antal Árpád polgármester.

A 98%-ban európai uniós pályázati erőforrásokból, 2 százalékos önkormányzati hozzájárulással tervezett, 17,75 millió lej értékű övezetrendezéshez, az Aktív láp nevű projekt kivitelezéséhez csak azután lehet hozzáfogni, miután a feltárásnak vége, ez előreláthatólag mintegy kéthónapos munkálat lesz. A helyszínen a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai fognak dolgozni.

– Ne tekintsenek ezekre az ásatásokra csak beruházást lassító tényezőként, hiszen fontos feltárni múltunk emlékeit, tudni, kik éltek előttünk itt – kéri a lakosságot a polgármester.

A Sepsiszentgyörgy határában levő területen, a Sapientia EMTE campusának leendő helyén is értékes leleteket találtak a közelmúltban a Keleti-Kárpátok Múzeumának régészei, ezért az ásatásokat jóval nagyobb területre terjesztették ki, még az úton túl, az Aréna felé is. Nyilván ez ebben az esetben is kitolja az építkezés megkezdését.

Kiadta a polgármesteri hivatal a munkakezdési parancsot az 1918. december 1. utcán végzendő felújításra is, remélhetően az időjárás is kedvez ennek. A villanyrendőr és a Nicolae Bălcescu utcák közötti szakaszon egyszerre két sávon fognak majd dolgozni, és ha minden jól megy, még idén befejezik a munkálatokat. Ezen a szakaszon még az Electrica villanyvállalatnak kell kicserélnie a megmaradt régi betonoszlopokat, illetve a vezetékeket föld alá helyeznie, külön minden házhoz bevezetni, ez lassíthatja a folyamatot.
A napokban a Sepsi Aréna előtti körforgalom kiépítésének is nekifogtak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.