Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó hír a madárbarátoknak

Jó hír a madárbarátoknak Kovászna megye

Kérdéseinkre tegnap kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület megelégelte, hogy évekig is eltart egy-egy gólyafészektartó kihelyezése, így az elkövetkezőkben kézbe vennék az ügyet, és kis beavatkozással gyorsítanának az eljáráson.

Kelemen László, a Rara Avis egyesület vezetője elmondta, sajnos, az olyan eset sem ritka a fészektartó-állványok igénylésének labirintusában, amikor több év távlatában sem sikerült ilyen szerkezetet kihelyezni az igénylőknek. Elpanaszolta, hogy sajnos, legtöbbször nem az egyesületük mulasztása miatt késnek ezek az eljárások, ám mindig az egyesületet szólják meg, rájuk vet rossz fényt az időhúzás.

Hirdetés
Hirdetés

– Úgy határoztunk, véget vetünk ennek, és ezek után mi fogjuk legyártani az állványokat, amelyeket a normák, szabályok betartásával, költségtérítés ellenében, kérésre helyezünk majd ki. A tartócseréket, a kihelyezéseket szeptember és március közötti időszakban fogjuk megejteni, egyelőre az igényeket jegyezzük fel. Hetente hívnak, hogy itt is, ott is próbálnak fészket rakni a gólyák, ám nem sikerül nekik, illetve naponta érkezik be hozzánk gólyákhoz köthető riasztás. Legutóbb fészekből kiesett, valószínűleg kilökött gólyafióka miatt riasztottak, a fióka jelenleg gondozásunk alatt áll. A tegnapelőtt pedig egy elgázolt gólya miatt – részletezte.

Kelemen rámutatott, többtucat gólyafészek-tartó kihelyezésére van igény, olyan esetről is tud, ahol több éve várja a madárbarát, hogy a háza előtti oszlopra felkerüljön a vasszerkezet.

Háromszéken az utolsó számolások szerint több mint 250 gólyafészek van, idén is szép számban érkeztek a nagymadarak, és foglalták el a már meglévő fészkeket. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük