Cycle to Work – újraindítva

Cycle to Work – újraindítva Kovászna megye

Valamivel több mint 30 személy vett részt tegnap reggel a Cycle to Work (Járj munkába kerékpárral) akció 2018-as kiadásának hivatalos megnyitóján. A lelkes civilek célkitűzése nem változott tavaly óta: minél több személyt meggyőzni arról, hogy legalább jó időben gépkocsi helyett kerékpárral járjanak munkába.

Birtalan Csanád azzal érvel, hogy nincs érv az ellen, hogy biciklivel járjunk.
– Úgy gondoljuk, hogy biciklizni jó, mert egészséges, mert környezetbarát, mert gyors, mert nem terheli a forgalmat, mert oda is el lehet jutni két keréken, ahova néggyel nem. Arra biztatunk mindenkit, hogy amennyiben teheti, május során járjon biciklivel munkába. Tehermentesítjük a forgalmat, megmutatjuk, hogy így mennyivel jobb. Májusban biciklivel járunk munkába: egyszerű és nagyszerű. A felhívásunk nem csak és kizárólag munkára érvényes: ha teheted, válaszd a biciklit! – mondja az akció egyik kezdeményezője.
Kiss Bence, a mozgalom másik alapító tagja nem igyekezik szépíteni a dolgokat, amikor az egyéves eredményekről kérdezzük.
– Mi nem vagyunk politikusok, nekünk belefér az, hogy azt mondjuk: nem minden úgy sikerült, ahogy terveztünk. Ha bárki szétnéz, láthatja, hogy annyian sem vagyunk, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor van, ami nem látható: hogy igenis megugrott az új kerékpárok eladása, és a bicikliszervizben nem győzik a munkát. Nagyon sokan előkeresték a szín végéből régi bringájukat, és azt rendbe tetetik a fiúkkal, és egyre többen járnak vele. Nincs azzal semmi gond, nem arról próbáljuk meggyőzni az embereket, hogy figyelemfelkeltő felvonulásokra járjanak, hanem arra, hogy naponta használják kerékpárjukat – szögezi le.
Az általa emlegetett „fiúk” (Vocalcycle és Sata – polgári nevén, de ezt családján kívül kevesen ismerik, Kerekes Attila és Molnár Hunor), akik most is ott voltak, és helyben is elvégeztek kisebb javításokat, beállításokat a kerékpárokon, a Borvíz utca 50. szám alatt érhetők el. Nem csak régi kerékpárokat újítanak fel, hanem személyre szabott bicikliket lehet rendelni, amelyeken – a nyereg formájától a kormány alakjáig és egyedi felszerelésig – mindent előre meg lehet tervezni. Jó szokásaik közé tartozik, hogy az ily módon náluk összeállított kerékpárokat évente ingyenesen szervizelik.
Antal Árpád polgármester (aki a tavalyi megnyitón – a sors iróniája – biciklibalesete miatt nem tudott részt venni) azt mondja: változatlanul nem tudják megszélesíteni az utcákat, hogy mindenhova biciklisávot építsenek, de minden ötletre nyitottak, újabb biciklitartókat szerelnek fel, és fontolóra veszik a kerékpárvásárlási-utalvány bevezetését is. „Nem fényezni szeretném magunkat, mert rengeteg a tennivalónk, de tapasztalatból azt mondom, hogy a bicikliút-hálózat fejlettebb Sepsiszentgyörgyön, mint az autósok és egyáltalán nem utolsósorban a gyalogosok hozzáállása a kerékpáros közlekedéshez” – jegyezte meg a polgármester. 

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 3., 7:48
    ÉRTÉKELÉS: -18

    A kínai fajta kommunizmust lassan de biztosan terjesztik nálunk felé is. Megmondják hogy mivel közlekedj de arra nem képesek hogy a málladozó vakolatot a képtár falán kijavítsák. Szégyen.

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 7:51
    ÉRTÉKELÉS: -24

    Civilek ? Vajon milyen haszna származik ezeknek a civileknek abból, hogy pösszegyűljenek és nyomják a privát politikájukat ? Ki fizeti őket és miért kell föltétlen kihangsúlyozni azt hogy ők civilek ? Hát mi más lehetnének, mint civilek ??
    Kit a nyavalyás francot érdekel hogy mit gondol Birtalan Csanád,hogyan kellene mindenkinek közlekedjen ? Én úgy közlekedek ahogy én akarok,nem kell egy CIVIL engem kioktasson !! Na és mit jelent,hogy Cycle to Work mert ezt sem értem !?

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Saajnos vannak olyan emberek akik közel laknak a munkahelyükhez ,nem mozognak talán, stb. mégis autóval járnak be a munkahelyükre nap,mint nap !!!!! Van bicikli, lehet gyalogolni az egészségünk,környezetünk védelmében,na meg a parkolási problémák enyhítésére !!!!! Egy kis mozgás nem árt senkinek !!!! Hagyjuk otthon gépkocsijainkat ,mozogjunk többet,tegyünk az egészségünk érdekében !!!! A nagyképű ,beképzelt,vagánykodó kocsi idíóták felháborodnak persze egy ilyen kezdeményezés hallatán !!!!

    • User
      Dátum: 2018. május 3., 18:23
      ÉRTÉKELÉS: -11

      Neked meg mi közöd van, hogy ki hogyan közlekedik es nincs semmilyen jogod hogy ebbe beleszóljál !!!!!EZ PRIVÁT OPCIÓ ÉS NEM ÉLÜNK A KŐKORSZAKBA AHOL NÉHÁNY ŐSEMBER HADITANÁCSOZOTT MAJD UTÁNNA AZ EGÉSZ TÖRZSNEK AZT KELLETT CSINÁLNI AMIT ŐK MONDTAK !!!!
      Mit képzeltek magatokról hogy kik vagytok ????

      • User
        Dátum: 2018. május 3., 19:24
        ÉRTÉKELÉS: -4

        Nem kőkorszakban élünk, de közösségben. És ha a közösségért tenni akarsz, amikor lehet ne használd az autót.
        Amúgy a demokrácia (is) pont arról szól, hogy néhány ember megmondja, hogy a többit mit tehet és mit nem.

        Egy magyargyűlölő gazember

    • User
      Dátum: 2018. május 4., 10:39
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Sajnos olyanok is vannak akik meg kell próbáljanak elérni munkába, de csak azután, hogy a reggeli csúcsban sikerült mindkét gyermeket elhelyezni valamely tanintézményben táskástól, rajztömböstől, aztán délután elvenni őket, onnan beszaladni nagyihoz kirakni a csomagtartóból a zsák krumplit, elérni valamelyik hivatalos helyre, vagy számlát fizetni zárás előtt, elérni bevásárolni egész hétre a város tulsó végébe, ahová busz sem jár, jajj és ajtókilincset is kellene venni, még zárás előtt. Ó vacsoraidőre haza is értünk, de jó! Tiszta szerencse, hogy a gyermekek az oviban/suliban ebédeltek. Puszil Anya

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 11:11
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Civil, azaz nem katona. Ezt értem ez alatt, habár sokan vitatkoznának ezzel. Talán azt is jelenti, hogy nem politikus, de ebben nem lennék annyira biztos. Végül is tökmindegy, lényeg, hogy itt egy csoport ember akar valamit, amiről meg van győződve, hogy jó. Igazuk is van addig a pontig, amíg el nem jutnak oda, hogy csakis az a jó, amit ők mondanak, és minden más rossz.
    Nem vagyok a bicikli ellen, azt tartom róla, mint a székely a szalmakalapról: annak is megvan a maga ideje. Járj munkába biciklivel, hirdetik. Szép, csak ha a munkaadóm nem hagyja, hogy bevigyem a biciklit, az utcán nem hagyhatom, mert ellopják (valami civilek azok is, csak más civilizációból).
    Érdekes, hogy a polgármester is “civil”, de ő is azt mondja, ha nem is ezekkel a szavakkal, hogy a feltételeket nem lehet teljes mértékben (változatlanul nem tudják) megteremteni. Miről beszélünk akkor? Kit kell meggyőzni, és mire?
    Szeretek biciklizni. Sokat jártam egy időben vidékre is biciklivel, város között is, nem kellett győzködjön senki, mert előnyös volt nekem. Ha előnyös valakinek valami, esetünkben a bicikli, akkor vesz magának és használni fogja. Gyerekkorunkban biciklit kértünk szüleinktől, és amikor megkaptuk, ünnep volt. Azzal jártunk iskolába, patakpartra, erdőre, mezőre, focizni, városba, falura, kirándulni, udvarolni, ahová csak lehetett. Nem kellett győzködnie minket semmiféle civilnek. Szörnyen rosszul esett, mikor az őrizetlenül hagyott, de lezárt biciklimről leszerelte valaki “jóakaróm” a lámpát és dinamót. Nyilván, ő is szeretett bicajozni.
    Kicsit idegen nekem ez a propaganda, és rátesz egy lapáttal, hogy “cikle tu vórk” a kezdeményezés neve. Jónak tartom, de erőltetettnek is érzem, vegyesek az érzelmeim, nem tudtak teljesen meggyőzni. Öncélúnak gondolom, mintha csak azért lenne, hogy valaki villogni tudjon azzal, hogy ő milyen “zöld”. Normális embert nem kell győzködni, be tudja magának osztani, mikor mivel menjen valahová.
    Támogatom a kezdeményezést, de ezeket el kellett mondanom.

    • User
      Dátum: 2018. május 4., 10:32
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Ha nem ezek a palik hirdetnek az egeszet a polgarmesterrel az elen, talan meg hiheto is lenne. En napi 5-10 km-t biciklizek, nem a Cykle to nem tudom mi fogja megmondani, hogy mit csinaljak. majmolas az egesz.

        • User
          Dátum: 2018. május 5., 10:44
          ÉRTÉKELÉS: 4

          Arról van szó, hogy nem ilyesmit kellene szervezni. Inkább konkrét biciklis programokat, biciklitúrát, gyerekeknek versenyt, szabadidős biciklis programokat, ami nem a győzködésről, hanem a szórakozásról szól. Azaz: a bicikli nem cél benne, hanem eszköz. Mert tulajdonképpen az. Mindjárt más lesz az emberek hozzáállása, mert senkinek nem álmai netovábbja a bicikli (na jó, elvétve akad olyan is, ez a kivétel csak erősíti a szabályt), de egy jó eszközt szívesen használ bárki, ha egy kis szórakozásról van szó.

          • User
            Dátum: 2018. május 7., 6:23
            ÉRTÉKELÉS: 2

            Olyan is van szervezve, a srácok közöségi média oldalán látható, hogy miket szerveznek májusban, de a Sepsi Bike is szervez tekeréseket, a Fitness Tribe csoport is.
            Ez csak egy plusz figyelemfelkeltés, szerintem hasznos (de semmiképp nem ártalmas).

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 18:43
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Felvetődik a kérdés, vajon miért győzködik az embereket úgy hogy mostmár orrvérzésig, majdnem hetente üzengetik hogy mindenki tegye le az autót, járjon biciklivel Rohadnátok meg nekem ne parancsolgassanak,ne üzengessen minden hülye agymosott. Én nem tudom elképzelni hogy ennek a háta mögött jó álljon. Túl sokat a csalódtam ezekben facebook – politika-sajtó-civilek- .Ezek egyike sem akart jót soha a köz- vagy az egyszerű emberének.

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 20:43
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Tudtom szerint nem élek veled egy közösségben, és a kőkorszakban sem – már hálistennek,jól mondod, ga…r vagy de átlátszó és nem magyar- átlátszik,hogy reagáltál ennek az agyament agymosottság védelmében- csak mondom.

  • User
    Dátum: 2018. május 4., 13:35
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Már megint egy úgynevezett civil kissebség ágál ellentmondást nem tűrő hangon ezúttal Székelyföldön és próbálja rákényszeríteni próbálja a normális többségre a beteges ,társadalmat megosztó ,kommunista felfogású vizióját . Következő ötletük lehet majd a kötelező egyenruha viselése lesz.

  • User
    Dátum: 2018. május 4., 17:51
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A képen a háttérben látható képtár fala már mindjárt 5.éve hogy málladozik, egyre több vakolat hullik a kávézók a pizzát evők meg, borozgatók fejére de ez a tény látszólag őket sem zavarja. Miert nem javítsák ki , jól néz ki így ? A magyar tv híradójában mutatták országnak világnak azt a vakolatlan falat . A székely porta így nézzen ki ,tiszta szégyen. A Városnapokon azt mondják volt vagy nyolcvanezer euró bevétel,hát abból kifizetnének vagy ötszázat abból a falat 3 nap alatt meg tudnák csináltatni. De nem ,mert inkább nézik és fényképezik még öt évet ilyen állapotban.Szégyent vet a székely gazdaszellemre ez a dolog, de látszólag őket- a városgazdákat -ez sem mozdítjaki a mindennapi középszerüségből.Inkább szövegelnek,tanítgatnak ki mint hogyan közlekedjen, mert mindenki félhülye, nem tudja hogy s mint kell közlekedjen mivel ,mikor merre.

  • User
    Dátum: 2018. május 4., 18:10
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Néhány lelkes- inkább gyerekes- bringás két keréken gittegyletfélét alapít és időnként körbejárja a várost. Természetesen ettől holnap nem fog 700 százalékkal nőni a biciklizők száma. Hol van itt erőszak, hol a kényszerítés? Nehéz megérteni, hogyan szülhet egy ilyen cikk pitekantróp indulatokat…

  • User
    Dátum: 2018. május 4., 21:53
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A polgármeisternek biciklibalesete volt?! Ejsze az utak állapota végett súrolta le magáról a kulimáncot! A Kézdivásárhelyi kollegák Dusterrel meg Mitsubishivel járkálnak így megelőzik az ilyen baleseteket, h többet tegyenek a családjukért! A népért minek, a csürhe így is úgy is elmegy szavazni!

  • User
    Dátum: 2018. május 5., 11:16
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Kicsit olyan ez a biciklire biztatás, mintha a favágót próbálnánk meggyőzni arról, hogy láncfűrész helyett használjon fejszét, mert ugye az nem szennyezi a környezetet, és amúgy is olyan egészséges. Olyan szép izmokat lehet vele fejleszteni. Ez mind igaz, egyetlen dolgot azért érdemes hozzátenni: a láncfűrész hatékonyabb. Na ez a helyzet a biciklivel is, kevésbé hatékony. Zsák pityóka, két gyermek, két nagy szatyor, még a nagymamához se árt benézni, edzésre is vigyem a gyereket, sorolhatnám, ne áltassuk magunkat, ez biciklivel, valljuk be, nem fog menni. Vagy csak nehezebben. De ha elhívtok hétvégén biciklis kiruccanásra, jó társasággal, ami szórakozást ígér, na nem 500 kilométeresre, hanem valahová közelbe, az már működhet. Kicsit reálisabban kellene gondolkozni, s rögtön lenne aki csatlakozik. Addig csak propaganda íze van az egésznek, amit nem szeret senki.

    • User
      Dátum: 2018. május 7., 6:38
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Amennyiben ennyire zavarja önt, ne vegyen részt rajta! Könnyű a karosszékből okosat írni, miközben más legalább megpróbál tenni valamit. Több olyan ember kellene a városban mint ők, és kevesebb olyan mint ön.
      Megkérdezhetem a majmolást mire érti?