Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csökkent a bűnözés

Csökkent a bűnözés Kovászna megye

Tegnap a Kovászna megyei rendőrség vezetősége a 2017-es esztendő megvalósításairól számolt be, statisztikai adatokkal alátámasztva a különféle kijelentéseket. Lapunk érdeklődésére kiderült – habár minden területen sikereket könyvelnek el –, emlékezetes, összetettebb eset nem történt tavaly: legalábbis egyet­len­egy konkrét kázust sem tartott megjegyzésre, emlegetésre érdemesnek Eugen Palade ideiglenesen megbízott megyei rendőrparancsnok.

A rendőrfőparancsnok még az elején hangsúlyozta, az elmúlt két évet elemezve szinte minden területen csökkent a törvénysértések száma: 4222-ről 4123-ra esett vissza a bűnesetek száma. Nőtt viszont a rajtaütések, tettenérések száma: 971-ről 994-re. Gyilkosság, gyilkossági kísérletek, halálos kimenetelű testi sértések, bántalmazások, nemi erőszak, rablások terén is jobban álltunk, mint 2016-ban, hiszen ezek száma 31-ről 29-re csökkent.

Az utcán elkövetett törvénytelenségeknél csupán egy esettel je­gyeztek kevesebbet: amúgy itt elmondták, a tavalyi 61 esetből 22 törvénysértést nappal, a többit éjszaka követték el.
Korrupciós ügyek terén három bűnügyi dossziéval kevesebbet, konkrétan 8-at állítottak össze az egyenruhások, ezeket továbbították az illetékes ügyészségek felé. A dossziékban 26 személy volt érintett, ezekből 22 egyén vezetői szerepet töltött be valamilyen közintézményben (a korrupciós ügyek tárgyát képező értékek, pénzösszegek pedig több mint 10,3 millió lejre rúgtak).
A súlyos közúti balesetek száma is 3-mal csökkent, illetve 2016-hoz képest 11 halálos tragédiával kevesebb történt tavaly. Kivételt képez az erdészeti területen elkövetett bűncselekmények száma, ahol 52%-ot, plusz 99 esettel többet jegyeztek 2016-hoz képest.

A megyei rendőrparancsnok összegzésképpen örvendetesnek nevezte, hogy a bűnözés csökkenő irányt mutat a megyénkben. Arra a kérdésünkre, hogy valóban csökken-e a kriminalitás, vagy csupán a törvényszegéseket nem sikerül leleplezni, netán a polgárok már nem bíznak annyira a rendőrségben, és nem jelzik a bűncselekményeket, Palade kifejtette, ellenkező állapot áll fenn, ugyanis a bejelentések száma nemhogy csökkent, de jelentősen nőtt.

Érdeklődésünkre elmondta, tavaly 6 rendőrt bántalmaztak megyénkben: a szóbeli sértegetések mellett fizikai tettlegességre is volt példa, ám amint az kiderült, 2017-ben nem történt egyetlen olyan incidens sem, amely során egyenruhások súlyosan sérültek volna, mint jó pár évvel ezelőtt, amikor egy rendőr több napon át kómában feküdt, miután hátulról fejbe ütötték támadói. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások