Felhívás!

Csiszolni kell a tudást, és a kereteket

Lezajlottak azok az ártámogatott nyelvtanfolyamok, amelyeket a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezett a városbeli magyar és román fiatalok számára, hogy a másik nemzet nyelvét értsék és beszéljék.

A városháza márciusban hirdette meg a nyelvtanfolyamokat, amelyeket a nyár folyamán és ősszel, két turnusban szándékoztak megszervezni. Augusztus elejéig véget értek az első, hibrid rendszerben, azaz online és személyes jelenléttel is zajló tanfolyamok, melyek után kiértékelő beszélgetések következtek. A zárómérleg egyértelműen pozitív volt – vélekedett Vargha Fruzsina alpolgármester.

A hat indulóból négyen fejezték be a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Nyelvi Intézetének oktatói által tartott magyar nyelvtanfolyamot. Mint arról a magyarul tanuló csoporttagok beszámoltak, kedvező volt számukra a hibrid oktatási forma, így család és munkahely mellett is részt tudtak venni az órákon. A magyar társalgást illetően még kevésbé magabiztosak, de sokkal többet értenek a nyelvből, mint eddig, ami a munkájukban is nagy hasznukra van, hiszen többen foglalkoznak ügyfélfogadással valamelyik intézményben, cégnél.

A románul tanulók többen (9-en) voltak, és több óhajt is megfogalmaztak a tanfolyam zárása után. A 3 hónapos nyelvtanfolyam túl intenzívnek bizonyult egyeseknek, azt kérték, terjesszék ki öt hónapra az időintervallumot. Ugyanakkor azt is igényelték, hogy több szinten szervezzék meg a nyelvtanulást, azaz legyenek kezdő és haladó csoportok, mert eddig is felmerültek problémák a hozott tudás mennyiségéből fakadóan. Erre is pozitívan reagált az alpolgármester, szándéka szerint hosszabb jelentkezési időt hirdetnek majd, ami vélhetően több jelentkezőhöz vezet, akikből majd több szinten lehet csoportot alkotni.

Az az igény is megfogalmazódott, hogy szervezzenek a két csoport számára közös programokat, ahol kölcsönösen használhatják egymás nyelvét, mert sokszor az a gond, hogy mivel nem kényszerülnek rá a mindennapi, intenzív nyelvhasználatra, tudásuk hamar megkopik. Az ifjúsági iroda ezen is dolgozni fog, hogy bizonyos rendszerességgel legyenek majd közös programok – ígérte meg a program lebonyolítását szívügyeként kezelő alpolgármester.

Végül a kurzusokat tartó pedagógusok egyes tankönyvek beszerzését javasolták a szervezőknek.
– Augusztusban sor kerül a szabályzat módosítására az igények figyelembevételével, remélhetőleg legkésőbb októberben új lendülettel tudunk nekiindulni a következő csoportokkal – zárta mondandóját Vargha Fruzsina.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.