Felhívás!

Csernátoni házért futnak

Csernátoni házért futnak Kovászna megye

Egy Csernátonban megépítendő felnőttgondozói ház javára fut a hétvégén a kocogást népszerűsítő és szervezetten űző Fitness Tribe és a Rotary Club ifjúsági szervezeteként is működő Rotar­act.

A megmozdulás célja, hogy adományokat gyűjtsenek egy olyan központ megépítésére, amelyben átmenetileg szállásra találhatnának azok az állami gondozásban lévő fiatalok, akik betöltik 18. életévüket.

– Várunk szeretettel minden olyan mozogni, sportolni szerető fiatalt és nem csak, akik szombaton reggel tennének azért, hogy felépüljön a csernátoni ház – mondta Ambrus Zsombor, a Rotaract vezetője.

A futásból úgy lesz pénz, hogy egyrészt adakozhatnak a résztvevők, másrészt, lehet „fogadást kötni” valakire. Azt lehet mondani például, XY minden lefutott kilométerére adományozok öt lejt, de ha lefutja mind a kilenc kilométert, akkor adok ötven lejt – magyarázta Ambrus Zsombor.

A helyszín a Fitness Tribe „klasszikus” futópályája, amely Sugásfürdő felé indul, és Illyefalva felé kerülve tér vissza a városba, amelynek hossza majdnem pontosan kilenc kilométer. Indulás szombat reggel nyolckor a Tamási Áron Színház elől. Várnak minden futni, és/vagy adományozni akaró személyt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.