Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csapatmunka és összefogás Kézdiszentkereszten és Bélafalván

Csapatmunka és összefogás Kézdiszentkereszten és Bélafalván Kovászna megye

Egyhangúlag Páll Endre polgármestert választotta az RMDSZ Kézdiszentkereszti Községi Szervezete élére a május 25-i tisztújító közgyűlésen jelen lévő 21 küldött. Az elöjáró munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti. Bélafalván Bögözi Lászlót bízták meg a szervezet vezetésével.

„Az RMDSZ politikai értékközösség, megvan az eszköztára, amit a magyar emberek érdekében a legjobban tud hasznosítani. Az elmúlt évek kormányzati munkájának köszönhetően jelentős infrastrukturális fejlesztések és beruházások valósultak meg Háromszéken, emellett a közösségépítő munkának is felbecsülhetetlen szerep jutott. A tisztújítások célja, hogy rendet tartsunk a szervezetekben, illetve – ami még ennél is fontosabb – a párbeszéd megteremtése, hiszen az ilyen jellegű találkozóknak nincs alternatívájuk. Elengedhetetlen az, hogy a települések lakóival személyesen találkozzunk, meghallgassuk és megvitassuk a problémáikat, illetve közvetítsük az üzenetüket.” – hangsúlyozta felszólalásában Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke.

,,Fontos a választásokon való részvétel, hiszen Önök nélkül nem tudnánk képviseltetni közösségük érdekeit a parlamentben, sem az európaiban, sem Bukarestben. Így nem tudtuk volna a sok elért eredmenyt, fejlesztést véghez vinni, a sok befektetést haza, Háromszékre hozni. Fontos, hogy az RMDSZ folytassa a munkáját, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy fejlesszük településeinket, és hogy a jövőt együtt, közösségünkkel építsük!” — fogalmazott a közgyűlésen résztvevő Fejér László Ödön, a Szövetség Kézdiszéki Szervezetének elnöke.

Fotók: Török Etele

Páll Endre, Kézdiszentkereszt község polgármestere az elmúlt időszak közigazgatási munkálatairól, és a jövőbeli tervekről számolt be, majd megköszönte az eddigi munkát mind a helyi közösségnek, mind az RMDSZ Kézdiszentkereszti Szervezetének. ,,Számos megvalósítást tudtunk véghez vinni: többek között felújítottuk községünk iskoláit és óvodáit, modernizáltuk az utcákat, járdákat és sáncokat, korszerűsítettük a kultúrotthonokat és köztereket. Számtalan terv és munka van még a jövőre nézve, de fontos kiemelni, hogy ezt csak csapatmunkával, együttes erővel tudjuk véghezvinni. Köszönöm a közösségünk eddigi támogatását, ezután is szükségünk lesz az összefogásra! ” – fogalmazott az elöljáró, megköszönve a bizalmat.

Hirdetés
Hirdetés

A polgármester díszoklevelet adott át Pál-Varga Ilonának és Albert Bélának, akik hosszú ideje oszlopos tagokként vesznek részt a kézdiszentkereszti és bélafalvi szervezet és a közösség életében.

A közgyűlésen elfogadták a helyi szervezet alapszabályzatát, valamint megválasztották az egyeztető tanács, a fegyelmi és etikai bizottság tagjait, továbbá Pál-Varga Ilona, az RMDSZ Kézdiszentkereszti Nőszervezetének elnöke beszámolt éves tevékenységeikről.

Csütörtökön Bélafalván is tisztújító közgyűlést tartottak, ahol Bögözi Lászlót választották a helyi szervezet élére. Az eseményen elfogadták a helyi szervezet alapszabályzatát, illetve olyan választmányt szavaztak meg az elnök mellé, amelynek tagjai a következő négy évben a magyar közösségért folytatják tevékenységüket.

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. május 26., 11:19
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Az RMDSZ az politikai érdekközösség. Csak a tisztánlátás kedvéért. És nem kimondottan a magyarságé, hanem a vezetőség érdekközössége. A többi csak szükséges köret.