Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak jól kell végezned a szakmádat

Csak jól kell végezned a szakmádat Kovászna megye

200-nál kevesebb végzős középiskolás regisztrált eddig a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatalnál a 250 lejes havi támogatásra pályázva. A szociális referenciamutatót, amely alapjául szolgál a juttatás kiszámításának (ugyanis annak felét kapják meg a végzősök), jövőre az infláció mértékével arányosan növelik. Minderről a hivatal vezetőjének havi sajtótájékoztatóján hallhattunk.

Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Tibor igazgató elmondta, egy idei, de csak jövő márciusban életbelépő törvény alapján lehet számítani arra, hogy a támogatást értékállóvá teszik majd. A jelenlegi szociális referenciamutató, amelyhez viszonyítva számolják egyes szociális támogatások mértékét, évek óta változatlanul 500 lej.
Ami a végzősöket illeti, a hivatalban regisztráltak többsége elméleti középiskolákból kerül ki, számuk valószínűleg csökken majd az egyetemi beiratkozások után, ugyanis ezzel a lépéssel elveszítik jogukat a segélyhez.

– De ne nevezzük segélynek – mondta Kelemen –, mert ez irritál egyes vállalkozókat, akik szerint, ha nem is dolgozott, nem is fizetett illetékeket a fiatal, miért jár neki a segély – hanem egy munkaerőpiacra való átmenetet megkönnyítő állami támogatásnak. Ugyanakkor más jogokat is szerez a bejelentkezéssel a fiatal, például az 1500 lejes munkába állási szubvencióhoz vagy egészségbiztosításhoz.

A sajtótájékoztatón Kelemen Tibor újságírói kérdésre kifejtette véleményét arról, miben látja az okát annak, hogy a szülők, diákok az elméleti oktatás felé húznak, mellőzve a szakoktatást. Több oka van a jelenségnek, mondta, elsőként említve azt, hogy a szülők tisztességes fizetést, jó munkakörülményeket kívánnak a gyermekeknek, olykor túlságosan is kímélve őket.

– Mesterséget tanulni pedig fontos – mondta –, nem kell egyetem ahhoz, hogy valaki később eladóként dolgozzon. Bár most semmiképpen nem lehet előrelátni, hogy egy 30–40 éves munkavállalói periódust tekintve milyen foglalkozásnak van jövője, az fontos, hogy bármit csinál is az ember, azt jól csinálja, menet közben pedig éljen a képzési és továbbképzési lehetőségekkel, mert ma a multidiszciplinaritás fontos követelmény.

Minden októberben összeül az a bizottság (CLDPS), amely a munkaügyi hivatal, a tanfelügyelőség képviselőjéből, iskolaigazgatókból, az önkormányzatok képviselőjéből áll, és a munkaerőpiaci igényekre, a vállalkozók munkaerő-szükségleteire alapozott ajánlásokat fogalmaz meg az oktatási minisztérium felé, de ebből kevés valósul meg, és a megyében az elméleti képzést inkább finanszírozzák, mint a gyakorlatit – mondta a munkaügyi igazgató. Pedig a polgármesterekre elég nagy nyomás nehezedik az üzleti szféra részéről, hogy biztosítsanak munkaerőt, illetve kedvezményeket a vállalkozásoknak.

Kiss Imre főtanfelügyelő kérésünkre kifejtette, a megyében igyekeznek tartani a minisztérium mellett működő szakképzési igazgatóság által ajánlott 60–40%-os arányt az elméleti és szakoktatás tekintetében (jelenleg ez 55–45% körüli), tekintetbe véve a vállalkozók igényeit is, de nagyon sok tényező befolyásolja a beiskolázási tervben szereplő osztályok profilját: kezdve a fiú-leány aránytól, a megyén belüli régiók specifikumáig (iparuk, mezőgazdaságuk), és a belátható időn belüli munkaerőigényig. Ha csak az azonnali igényt tekintenék a szakoktatásban, mindenki pincér, szakács, fodrász-manikűrös és autószerelő lenne, és hiába létesítenek évről évre asztalos, ács, kőműves, varrómunkás, szerelő osztályokat, azok nagyon ritkán telnek meg. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 30., 10:19
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Kelemen! Ez a cikk olyan embereket irritál akik szakosztályban végeztek és keményen bizonyítottak 3 éven keresztül mégsem vették fel őket!!! Olyan ajánlatot kaptak páran, hogy adják be a papírokat munkanélküli segélyre!☆ segély mert évek óta keményen dolgoztak, még túlórába is!!majd feketén dolgozhatnak szezonba, gondolom őszig mikor jön az ingyen diákmunka júliusig! Mibe telne szóba állni a diákkal, szaktanárokkal?! Valósabb képet kapnának a szakoktatás buktatóiról! Kelemen egy őskövület, aki csak az észt ossza és a korrupt cégvezetőket fényezi!!! Elméleti licibe is sok diák van aki dolgozott, dolgozna, de ott is csak a buktatók! Sokan dolgoztak az elmúlt hetekben x,y cégnél próbamunkán??? ahonnan még mindig várják, hogy felvegyék! Dehogy! Újjabb barit paliztak be szintén próbamunkára!!!!