Felhívás!

RÖVIDEN

RÖVIDEN Kovászna megye

Furgon balesetezett
Csütörtök reggel 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy a 11-es országúton, Csernáton bejáratánál közlekedési baleset történt. A helyszínre kiérkezve a rendőrök megállapították, hogy egy furgont vezető 49 éves férfi elvesztette az irányítást a jármű fölött és elhagyta az úttestet. A baleset nyomán senki sem sérült meg, csupán anyagi kár keletkezett. A sofőrt megszondáztatták, az eredmény szerint nem fogyasztott alkoholt – közölte a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság. (fá) 

Bezárt oltásközpontok

Oltóközpontokat zártak be Kovászna megyében, többek között Sepsiszentgyörgyön és Baróton is, illetve vannak helyek, ahol rövidített programmal dolgoznak. Az ok, hogy egyre kevesebben kérik a vakcinát, de probléma az is, hogy nem mindenki megy el a második oltásra, amennyiben olyant kapott, amelyből két adagot kell beadni. Az orvosok szerint, azoknál, akik az első oltást kapták csak meg, a szervezet nem lesz elég ellenálló a vírussal szemben, kevesebb ellenanyagot termel. A többféle koronavírus-teszt mellett egyre népszerűbbek az ellenanyag-kimutató tesztek is, ugyanis sokan kíváncsiak, hogy kialakult-e bennük a kellő védettség. Amennyiben úgy gondolják, igen, nem kérik a második oltást. 

Csatornázás Kézdin
A polgármesteri hivatal felhívja a kézdivásárhelyi lakók figyelmét, hogy hétfőn megkezdik az Ady Endre utca víz- és csatornázási munkálatait. (A Kert utca és szentléleki kijárat között). Amennyiben az utcában levő ingatlanok nincsenek rácsatlakoztatva ezen rendszerek valamelyikére, az igénylők most elindíthatják az engedélyeztetési folyamatot. 

Elnöki kitüntetés
A Mentőszolgálat Napja (július 28.) alkalmából, szerdán Klaus Iohannis államfő kitüntette a Kovászna Megyei Mentőszolgálat két munkatársát. Dr. Popescu-Oltianu Cezar Claudiu Ioan és Bîrlã Florin mentősöket az Egészségügyi Érdemrend Lovagi címével, valamint Egészségügyi Érdeméremmel tüntette ki az államelnök, a COVID-19 világjárvány idején a megyei mentőszolgálatnál tanúsított kiváló munkájuk, odaadásuk és bátorságuk megbecsülése jeléül. A kórház közleménye szerint ezek a kitüntetések nemcsak a járvány idejére, hanem az eddigi munkájuk egészére vonatkoznak. 

Hittan táborok
Két hittan tábort is szerveznek augusztusban Sepsiszentgyörgyön, amelyre várják katolikus gyerekek jelentkezését. A Krisztus Király templomban augusztus 9. és 15. között kerül sor a nappali táborra, míg a központi Szent József plébánián augusztus 16. és 21. között lesz a gyerektábor. A foglalkozások nappal zajlanak, a résztvevők minimum kiscsoportot kijárt kisgyerekek, és maximum 10 évesek lehetnek. Fontos tudni, hogy a tábor ideje alatt nem lehet okos eszköz náluk (telefon, tablet, számítógép), illetve ajánlott, hogy az egésznapos programokon részt vegyenek a jelentkezők. 

Románul tanulhatnak
Intenzív román nyelvtanfolyam tábort szervez a Corepeta nyelviskola, 13–18 év közötti diákok számára. A foglalkozásokat Sepsiszentgyörgyön augusztus 2. és 6. között, míg Kézdivásárhelyen augusztus 12. és 16. között tartják. Tízfős csoportokat várnak, a programban szerepel szókincsfejlesztés, kommunikáció, hétköznapi nyelv gyakorlása, spontán beszélgetés kialakítása, valamint nyelvhelyesség megtanulása is. Érdeklődni, jelentkezni a nyelviskola közösségi oldalán lehet. 

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások