Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Betlehem a Diákdombon

Betlehem a Diákdombon Kovászna megye

Vasárnap este szép, lélekmelengető műsorral ért véget az adventi időszak a baróti Diákdombon. Advent negyedik vasárnapján a város polgármesterének, Lázár-Kiss Barnának és számos érdeklődőnek a jelenlétében gyújtották meg a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján.

Az ünnepi alkalmat a helybéli római katolikus egyház, illetve annak Szent Adalbert kórusa tette magasztossá, hangszereken közreműködött Bogdán Barna kántor, Lázár Norbert, Bogyor Attila és Bogyor Dániel. Konferált Lázár János, a Szent Adalbert Egyesület vezetője. A György Imre segédlelkész által bemutatott áhítat és a felcsendülő énekek mellett az adventi alkalmon egy betlehemi jászol is szerepet kapott, melyet sokan megcsodáltak.

„Várakozásunk nemsokára beteljesedik, és pár nap múlva itt a karácsony, Urunk, Jézus Krisztus születésének napja. Lélekben tekintsünk vissza az adventi készületünkre, annak milyenségére, valamint életünkre, és tekintsünk elő a karácsonyra, a szeretet ünnepére”– kérte a jelenlevőket a segédlelkész, egy történettel nyomatékosítva azt, hogy miért a szeretet a legfontosabb az összes emberi érzés közül, és nemcsak most, karácsony tájékán.

Hirdetés
Hirdetés

Lukács Enikő a betlehemállítás szokásáról beszélt, elmondva, hogy a helyszínen állított betlehemmel a baróti közösség egy régi álma teljesült be, mellyel az egész város, de akár egész Erdővidék lakóit szeretnék megörvendeztetni. A betlehem szoborcsoportját a magyarországi Kerekes kegytárgykereskedéstől vásárolták, hazaszállításukba több család is besegített, a kisistálló Vargyason, a Borbáth család asztalosműhelyében készült, a betlehem összeállításában a Szent Adalbert-kórus tagjai segítettek.

„Fogadják szeretettel e kis betlehemet, őrizzék, óvják, hozzák ide gyermekeiket, unokáikat, legyen ez a betlehem családjaink ünnepek alatti szép találkozóhelye”– mondta.

Az utolsó adventi gyertya felgyújtásának ünnepi alkalmán a jelenlevőknek végül Lázár-Kiss Barna polgármester mondott köszönetet azért, hogy eljöttek a gyertyagyújtásokra, és ezáltal a város lakói a szeretet, az összetartozás érzésével, együtt élhették meg a karácsonyi várakozást. Az önkormányzat, ezúttal is kaláccsal, forralt borral, teával kínálta a résztvevőket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük