Felhívás!

Bemutatkozott az AUR

Bemutatkozott az AUR Kovászna megye

Amint arról tegnap beszámoltunk, hétfő este az Állomás negyedi katonaszoborhoz hívta ünnepelni sepsiszentgyörgyi híveit a parlamentbe frissen bejutott Románok Egyesüléséért Szövetség (Alianţa pentru Unirea Românilor – AUR).

A mozgósítás ugyan nem sikerült, de a párt tisztségviselői az alig másfél tucatnyi, zömében más megyéből ide érkező szimpatizánsuk előtt is kifejtették az ország és a román nemzet jövőjére vonatkozó elképzeléseiket.

Elsőként a tulnici-i születésű, kézdivásárhelyi lakos, az immár háromszéki szenátori címmel büszkélkedhető Ionuţ Neagu emelkedett szóra, aki a nép alázatos szolgájaként határozta meg magát. Pártja alapelveivel kapcsolatban rámutatott, szemükben nem számít, hogy valaki román, magyar, szász vagy cigány, hiszen ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Ez a „vallomás” azonban nem akadályozta meg abban, hogy harcra szólítsa és buzdítsa a „testvéreit.”

Kiderült, hogy Geanina Şerban, Ilfov megyei parlamenti képviselő (AUR) etnikumra és vallásra való tekintet nélkül mindenkit románnak tekint, ugyanis mindannyian egyazon háromszínű zászló alatt élünk, és az ereinkben román vér folyik, mondta. A választáson elért jó eredményükre célozva hangsúlyozta, hogy megnyertek ugyan egy csatát, a háború azonban csak most kezdődik. Végezetül a gyér hallgatóságot felszólította, hogy a közelgő karácsonyi ünnepek alatt ne vegye figyelembe mindazok véleményét, akik „ellopták a húsvétunkat, és ellopták Románia nemzeti ünnepét.”

„Jó estét kívánok, drága románok az ország szívéből, Decebal Kovásznájából” – köszöntötte híveit Ciprian Ciubuc, az AUR színeiben Brăila megyében megbízáshoz jutott parlamenti képviselő, frak­ció­vezető. A politikai alakulatának tagjait hazafiként, minket pedig magyar etnikumú románokként jellemző tisztségviselő beszédében az egység megőrzésének fontosságára figyelmeztetett a rájuk váró nagy csatákban. Ebbe az egységbe pedig szerinte be kell vonni a Kovászna megyei románokat még akkor is, ha itt kisebbségben vannak.

„Azt akarjuk, hogy a helyi hatóságok tartsák tiszteletben a Kovászna, Hargita és Maros megyében élő románok jogait. Semmi gondunk sincs a magyar etnikumhoz tartozókkal, szeretjük őket. Szeretjük azokat a jóhiszemű románokat, akik tiszteletben tartják a román nyelvet Románia szívében, akik tiszteletben tartják a román nemzeti színű zászlót, akik tiszteletben tartják a nemzeti értékeket. Eljött az idő, hogy etnikumra való tekintet nélkül egyesüljünk, eljött az idő, hogy egyetlen zászló, a trikolór alatt egyesüljünk! Románok vagyunk, és pont” – jelentette ki.

Aztán így folytatta: „Tisztelettel felszólítjuk Kovászna megye hatóságait, hogy ne sértsék meg az itt élő románok alkotmányos jogait. Mi, az aranyból készült hazafiak szavatoljuk, hogy harcolni fogunk a megyében élő románok jogaiért… Románia a Dnyesztertől a Tiszáig tart, ahogyan a nagy Eminescu tanította nekünk. Ezért felhívom az ország határain belül és kívül élő, minket a közösségi oldalakon követő románokat, hogy gyertek, testvérek, egyesüljünk!”
Végezetül arra kérte megyénk jóhiszemű, a „trikolórban hívő” románjait, hogy a házuk előtt vonják fel a nemzeti lobogót. „Ideje megmutatnunk, itt is vannak hazafiak, és jogunkban áll, hogy otthon, a házunk előtt szabadon lobogjon a nemzeti zászló!” 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások