Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Balázs Attila értékelője

Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Szövetség polgármesterjelöltje nagy reményekkel vágott bele a választási kampányba, de végül csak 1446 szavazatott sikerült szereznie, ami a voksok mintegy 30 százalékát jelenti. Arra kértük, röviden értékelje a helyhatósági választások eredményét.

Hirdetés
Hirdetés

– Elsőként szeretnék köszönetet mondani minden egyes céhes városbeli lakosnak, aki megtisztelt a bizalmával, és az én nevemre ütötte a pecsétjét. Elfogadjuk az emberek döntését, a vasárnap született eredményt – szögezte le Balázs Attila. – Ugyanakkor, a továbbiakra nézve tudatom mindenkivel, hogy bármi is történik Kézdivásárhely Helyi Tanácsában, amit megszavaznak, az rajta lesz a Facebook-oldalamon. Minden alkalommal ki fogom kérni az embe­rek véleményét, mielőtt voksolok, négy éven át folyamatosan tartom majd a kapcsolatot azokkal, akik bizalmat szavaztak nekem, hiszen felelősséget vállaltam azért, hogy az ő véleményüket is figyelembe vegyék a döntéshozatal folyamatában. Élni fogok azon törvényes jogommal, hogy a tanácshatározat-tervezeteket azok megvitatása előtt 5 nappal kézhez kapjam, és közzé is fogom tenni közösségi oldalamon – ígérte.

Kérdésünkre, hogy minek tulajdonítja azt, hogy a román pártok kézdivásárhelyi szövetsége végül is őt támogatta (az EMSZ listájára és a pártszövetség listájára adott szavazatok majdnem pontosan megegyeznek a Balázs Attilára adott szavazatok számával – szerk.), annyit válaszolt, erről nem volt tudomása.

„Amennyiben így van, nyomatékosan mondom, hogy én minden egyes rám szavazó kézdivásárhelyi polgárt képviselni kívánok, függetlenül attól, hogy milyen anyanyelvű vagy milyen nemzetiségű, ezt a kérdést nem kell elvinni nacionalista irányba” – fogalmazott. Magát a választási vereséget nem kívánta kommentálni, mint ahogy esetleges konzekvencia-levonásról sem beszélt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 30., 10:53
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ami Szentgyörgyön orvoslásra váró probléma, (lásd Erdélyi András jegyzetét) az Kézdin megvetendő, számonkérendő bűn. Most akkor kell a román kisebbségnek képviselet, vagy nem?

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 30., 10:07
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Kell a román képviselet. Ha valahol ahol 25% magyarság van és nem kapnának helyet a tanácsban, akkor siránkoznánk, nem? Legyen ez és Marosvásárhely példa a szemünkben: széthúzással csak veszíthetünk. És nem arról van szó, hogy szeretem az RMDSZ-t, de nagyon nagyon úgy néz ki, hogy csak összefogva, egy (remélhetőleg megújuló) szövetség segítségével tudja a magyarság megtartani a képviseletét az olyan helyeken, ahol nincs egyértelműen többségben. Könnyű itt szabadság harcoskodni, de ugyanez már nehezebb szórványban vagy országos szinten.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 30., 11:44
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Eddig is megoszthattad volna drága Pescula a határozattervezeteket, főleg amiket az EMNP nagytudású tanácsosai nyújtottak be elfogadásra. Most se késő, gyere oszd meg nyugodtan miket javasoltatok tervezet formájában az elmúlt 8 évben, akár a megyei akár a helyi tanácsban! Még drukkolok is neked, hajrááá!

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 30., 19:45
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Nem fog ő se osztani se szorozni a tanácsba esetleg fog érthetetlenkedni és süketelni de egy javaslatot benyujtani na azt nem ahhoz ő kis senki.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 30., 17:13
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kérem, egyszer, kétszer, huszonkétszer elmegy ez a peszkulázás, de nyolcvankettedszer már pszichiátriai eset. Menjen sétálni, a hűvös, nedves levegő jót tesz.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 30., 19:46
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nem is tudom hogyan lehet menvezni az előbbi hozzászólót Uramnak nem ! Embernek nem! Mert hiányzik belőle az a 7 év otthoni nevelés. Az ilyen alakokat inkább a puhatestuek vagyis a gerinctelen csoportjába sorolnám. Kinek képzeli magát, hogy egy embert nem a néven szólít már több ízben!! Szégyellje magát.!!! Amúgy ha valakinek valami mondanivalója van ne elbujva irogasson, hanem legyen bátorsága és vállalja a nevét, nézzen szemben Balázs Attilával. Attila kiallt nem bújt el mint ön!! A hitvány férgek bújnak el!!! A gerinces ember vállalja a nevét !!