Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az Olt-híd építési akadályai

Az Olt-híd építési akadályai Kovászna megye

Illyefalván nincsenek anyagi gondok, a működésre kellő pénzösszeg megvan. Persze, ez nagyban a szerencsén is múlt, hiszen kimondottan a megszabott költségvetés tükrében nem lett volna ennyire rózsás a helyzet – derült ki érdeklődésünkre a településvezetéssel folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.

Hirdetés
Hirdetés

Nem titok, hogy Románában a központilag megszabott költségvetés, a pénzvisszaosztások terén finoman is szólva eklektikus a helyzet. Fodor Imre, Sepsiillyefalva polgármestere elmondta, év elején még azért aggódtak, hogy legalább a működésre meglegyen a kellő summa. Eezt kis szerencsével el is érték, hiszen az évek során a településre érkező cégek tevékenysége, profitja pozitív tendenciát mutat.

– Az évek során hozzánk érkező cégek fejlődőképesek, így a költségvetést is sikerül ezzel párhuzamosan „egyengetni”. Idén fontos prioritás volt Illyefalva számára az Olt-híd megépítése. Sajnos a késő tavaszi, három hónapos vízemelkedés miatt nem tudtak haladni a munkálatokkal, ezután pedig a munkaerőhiányra hivatkozva dolgoztak kisebb bevetéssel a cégek. Mindezek ellenére, ha a továbbiakban a terv szerint haladnak, akkor még idén felkerülhetnek a gerendák a hídra. Addig kerülő úton, ideiglenes hídon közlekedhetnek a település lakói – avatott be a részletekbe a polgármester, elárulva, hogy az építőiparban aktuálissá vált minimálbérmódosításokkal a szerződés végösszege is módosult, de ez sem jelentene akadályt, hiszen kigazdálkodták ezt a különbséget.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen területen kérnek leggyakrabban segítséget az illyefalvi lakosok a hivataltól, Fodor elmondta, idén a szárazságra panaszkodtak a legtöbbet a gazdák, és természetesen ezen kívül akadnak kisebb-nagyobb, orvosolandó gondok, de nem lehet egy konkrét kifogást emlegetni településszinten.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 26., 8:01
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Még meddig megy a mellébeszélés, a hanta-banta Illyefalván? Ezek szerint egy példamutatóan müködő községről beszélünk, amelynek csodájára járnak messze földről.A valóság nem ennyire rózsaszinű.Sőt elég sötét, minden téren.Dehát ha a legsármosabb polgármester mondja mindezt, akkor ez már példabeszéd.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 26., 18:48
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Igen,nagyon nagy a mellebeszeles es szegyentelyes,mert aki arra jar az latja hogy mi tortenik ott a kozpenzen. Polgarmester ur szegyen,szegyen szegyen!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 27., 8:48
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Konkrét dolgokat írjatok ki, hadd kérdezzen rá az újság következőkor. Édesanyám Illyefalván él, és soha nem panaszkodik. Igaz, nincs cége, és nem is gazdálkodik. Mik a panaszok konkrétan????? Mi történik ott közpénzen? Én többször járok haza, és semmit nem látok az égadta világon.

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 27., 13:33
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Pont az a gond h.mi sem látunk semmit az égadta világon, csak mellébeszélést és önfényezést, holott éppen lenne sürgős teendő elég.
      A zudemeré napilapja, nehogy má` kényes dolgokra kérdezzen rá na…
      Az hogy egyes emberek nem panaszkodnak, az még nem jelenti azt, hogy minden rendben.
      Igy van ez ország szinten is, hogy kevés ember hallatja a hangját, főleg irott formában vagy vállalva a véleményét, mert hát „feszt kell egy papir” és nem jó piszkálni a kakit.