Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ár a szemetet is hozta

Az ár a szemetet is hozta Kovászna megye

A napokban Erdővidéken levonult áradat megmutatta azt is, mennyire vigyázunk szülőföldünkre, mennyire vesszük komolyan az elődeink által ránk hagyott természeti örökség tisztaságát, vizeinket, életterünket. A Barót-patak mentén nagy mennyiségű pillepalack akadt „horogra”, de nemcsak a vizek mente szemetes.

„Szeretjük Székelyföldet, ezért nem dobjuk a szemetet a folyóba, tóba, patakba!” – szól már jó ideje a Marosvásárhelyi rádió felhívása, de bizony, mint azt az erdővidéki áradat után elénk tárult látvány is bizonyítja, vagy csak nagyon kevesekhez jutott el ez a kérelem, vagy pedig hiába szólt eddig: egyszerűen döbbenetes, mennyi szemetet dobunk továbbra is élővizeinkbe.

Az első igazán meghökkentő látványnak a Köpec felé vezető úton, a Barót-pataknak a hídjánál lehetünk szemtanúi. A patakon az ár levonult, de a hídnál műanyag palackok tömege akadt fenn. Minthogy az említett patak a viszonylag közeli Dél-Hargitából ered, nem nehéz megállapítani, hogy a szemét honnan, melyik településekről származik.
Annak ellenére, hogy ezeken a településeken (Baróttól Magyarhermányig) a Tega Rt. már mindjárt egy éve, hogy lehetővé tette a szelektált hulladékgyűjtést, úgy látszik, ennek mégis kevés foganatja van. Még mindig kényelmesebb egyszerűen eldobni a megürült palackot, mintsem összehajtogatni, és a szelektív zsákba beletenni. De a szemét nemcsak a patakmedreket díszíti. Felsőrákos határában, közvetlenül az út mellett, a falu bejáratánál nagy szemétkupac éktelenkedik. Itt nemcsak műanyag palackok, de ruhák, textilneműk is vannak.

De vajon kik azok a személyek, akik ennyire semmibe veszik nemcsak a környezetet, de embertársaik munkáját is? – tevődik fel a kérdés. Az elmúlt években ugyanis számtalanszor takarították meg önkéntes közreműködők, diákok a patakmedreket, az utak mentét Erdővidéken, ám szinte hiába, fáradságos munkájuknak csak rövid ideig volt látszatja. Lesz-e ez valaha másképp?

A válasz talán épp a kormánytól érkezhet, aki lépésre készül, hogy megszüntesse a műanyag palackok egyeduralmát a természetben. Előkészülőben ugyanis egy kormánytervezet, mely megszabná, hogy a PET-palackokban forgalmazott terméket ezentúl – a termék árán felül – csak egységes, palackonként 2 lejes garanciapénz kifizetése után vásárolhatnánk meg. A pénzt, ha az üres palackot visszavisszük, visszakapjuk. Ha a palackot eldobjuk, a 2 lejünk bánja.

Addig is, míg az intézkedést bevezetik, a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete idén tavasszal is a környezetünk szebbé tételére törekszik. Az egyesület vezetőjétől, Egyed Emőkétől megtudtuk, hogy áprilisban, a Föld napja alkalmával facsemete-ültetésre készülnek Baróton, a patak mentén, egy héttel azelőtt pedig ismét medertakarítást tartanának. Mindkét esemény a baróti polgármesteri hivatal szervezésében valósulna meg, az egyesület önkénteseinek és a baróti líceum diákjainak bevonásával.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 21., 8:29
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Eléggé lassan reagál a kormány a környezetszennyezésre. Hamarabb is le lehetett volna koppinta a német rendszert ahol minden egyes műanyag palackra 25 centes illeték van rajta. Persze amiután vissza vitték vissza kapják az érte fizetett összeget.
    Továbbá ugyan ez a helyzet az alumínium dobozokkal (gondolok itt üdítő italok dobozára) illetve a sörös üvegekre 8 centet fizetnek rá.
    Beváltási lehetőségek minden egyes bevásárlóközpontban: Kauflandtól Lidlig mindenikben található.

    Az ötlet nem rossz de annyiban változtathatnának a dolgokon, hogy 1 lejt tegyenek rá csak. Így is mindenki vissza vinné a palackokat, dobozokat.

  • User
    Dátum: 2018. március 21., 9:50
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Nincs nagy bevasarlo kozpont a kornyekunkon,akkor ki venne vissza? A Profi? vagy bevisszuk Szentgyorre?

    Mert ugyebar Barot kornyekere nem kell Lidl sem Kaufland !!!!!

  • User
    Dátum: 2018. március 21., 10:27
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Fejlettebb országokban visszaváltó automaták intézik ezt a dolgot. Az biztos, hogy sok rászoruló takarítana önkéntesen, s ezáltal szociális háló szerepét is betöltené ez az intézkedés.

  • User
    Dátum: 2018. március 21., 14:00
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A agy gond ott kezdődik,hogy nagyon nehéz kiválogatni az üvegeket,mert rengeteg a külföldi üveg .Azokkal mit csinálnak majd?Nem lehet újrahasznosítani őket és visszaszállítani,mondjuk Belgiumba vagy Ausztriába az ott forgalmazott palackokat az vicc lenne ,mert többe kerülne a leves…azokat csak bezúzni lehetne,de kinek éri meg,hogy 2 lejt adjon ,mondjuk egy kis üvegre/125 ml-es/ amiben például olivaolaj volt ?Szerintem ez a kormány húzása,hogy rátegyék az üveg árát-2lej ,amiben ugye TVA van az pedig az állam bácsié,a többi nem érdekli mi történik.Káosz ,veszekedés a boltokban ,beveszem,nem ,ezért-azért ,nincs hely a raktárban majd holnap ,holnapután az ember megunja ,mérgében eldobja azért sem a kukába, hanem a falhoz, járdához csapja és még csoda hogy nem mond egy cifrát is mellé?