Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

APIA-támogatások

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) a háromszéki gazdák mintegy 90 százalékának teljes egészében kifizette a 2018-ra járó területalapú támogatást – mondta el Nagyborosnyón György Ervin. Az APIA igazgatóhelyettese az orbaiszéki gazdatalálkozón szólalt fel, ahol mintegy kétszáz mezőgazdasággal foglalkozó személy vett részt.

Az igazgató elmondta, a Háromszéken nyilvántartott, valamivel több mint 13 ezer gazda közül 11.800-at teljes egészében kifizettek 2018-ra. 1180 olyan termelő van, aki csak előleget kapott, és 357-en nem kaptak semmit. Ez utóbbiak ellenőrzés alatt vannak, hibákat talált a rendszer, vagy korábbi szankciók következményeit viselik.
György Ervin felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a pénzt, amely nagyságrendileg a megye költségvetésével egyenlő, „nem szabad elveszni hagyni”, hisz viszonylag egyszerűen hozzá lehet jutni.

Hirdetés
Hirdetés

Elmondta: az idei kéréseket március 1-jétől fogadják. A gyakorlat a korábbi évekhez hasonló, mindenkit értesítenek, hogy mikorra programálták, a torlódások elkerülése végett kéretik pontosan érkezni, lehetőleg hiánytalan aktacsomaggal. Ez nagyon fontos, mert „rosszul állunk a kataszterrel”, gyakorlatilag a gazdák nem tudják pontosan berajzolni azt a területet, amelyre igénylést nyújtanak be – mondta az igazgató, és hozzátette: előbb a nagyvállalkozókat veszik (ez gyorsan és viszonylag gördülékenyen lefut), majd a kicsik következnek.

– Újdonság a tavalyhoz képest a cukorrépa-termesztőknek, hogy amennyiben szerződésük van a gyárral, azt a teljes mennyiséget le kell szállítani a gyárnak, különben szép összegeket lehet elveszteni, mert idéntől ez szó szerint benne van a törvényben – közölte György Ervin.

Az aktákat az APIA területi kirendeltségeinél kell benyújtani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás