Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aki otthon marad, az is választ

Aki otthon marad, az is választ Kovászna megye

Aki otthon marad vasárnap, az is választ – azt választja, hogy átadja a döntési jogot másoknak – hangoztatja Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem a politikumot, hanem saját magát „bünteti” az a közösség, amelyik nem él választási jogával.

Hirdetés
Hirdetés

Megterhelő, hogy az elmúlt másfél évben ez az ötödik alkalom, amikor választani hívják az embe-reket, és a politikusok minden alkalommal elmondják, hogy ez mennyire fontos. Ennek kapcsán jelentette ki az elöljáró:

– Ha ezen túl leszünk, nagyon jó esélyünk van arra, hogy négy évig csend legyen. Csak az nem mindegy, hogy ez egy nyugodt vagy egy nyomasztó csend lesz. Ha azt mondom, hogy ha nem leszünk ott, akkor szerzett jogainkat vonhatják vissza, akkor ez nem riogatás, hanem tájékoztatás. Ha nem vagyunk ott, nem lehetünk nyertesei a küszöbön álló közigazgatási átszervezésnek, és nem tudjuk befolyásolni azt sem, hogy mire költsék a következő öt évben az országban befolyó, nagy összegű, európai helyreállítási alapot sem – sorolta érveit Antal Árpád.

A polgármester szerint ott kell lenni Bukarestben, mert ha nem, az önkormányzatok sem tudnak működni rendesen. Kijelentette: ő lenne a „legboldogabb”, ha azt mondhatná, „mindegy, ki van kormányon, a fontos döntéseket úgyis helyben hozzuk”, de ez – egyelőre – nem így van.

– ’89-ben emberek haltak meg azért, hogy szabad választási jogunk legyen – bűn erről lemondani. Ha nem megyünk el szavazni, mások döntenek helyettünk. A pártokra, politikusokra – benne az RMDSZ-re is – ráférne egy rendes dorgálás, de azzal, hogy nem veszünk részt a voksoláson, nem őket, hanem önmagunkat büntetjük. Ki döntse el, hogy ki képviseljen minket, ha nem mi, magunk? Nem tökéletes a rendszer, a demokrácia ezer sebből vérzik, de jobb nincs – szögezte le Antal Árpád. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 3., 3:31
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Az a helyzet,hogy nem valasztas lesz,hanem szavazas a ketto nem mindegy a regi kommunizmusban is igy volt.Ez a neokommunizmus a romaniai magyarsag szamara,tehat egy part rendszer-eremdeesz.

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 7:57
    ÉRTÉKELÉS: 7

    1-2 ember kivételével NINCS kire szavazni!😤
    Korrupt bagázsi az egész! Az lenne a jó ha elmennénk és érvénytelenül szavaznánk, mert hanem idén sokunk helyett pecsételnek a korrupt aktatologatóik!!!
    Már rég nem demokrácia, rég nem a népet képviselik!!!

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 8:58
    ÉRTÉKELÉS: 15

    1989 ben emberek halltak meg hogy 30 evig ne valtozzon semmi, annyi a kulombseg hogy lehet menni kulfondre es most meg oda se. A villanyt ha el vennek este 10 kor az nagyon jo lenne polgarmester ur!!!!!!

    • User
      Dátum: 2020. december 3., 12:35
      ÉRTÉKELÉS: -13

      Azt mondják egyesek, hogy 30 év alatt nem változott semmi. Még a vakok is érzékelik a különbséget! Milyen autók voltak 30 éve és milyenek vannak most? Milyen utak voltak 30 éve és milyenek vannak most? Milyen üzletek, rendezvények, mozi volt 30 éve és milyenek vannak most. Hogy nézett ki Sepsiszentgyörgy és hogy néz ki most? Milyen foci- és kosárlabda csapat volt 30 éves és milyen van most? És lehetne sorolni reggelig … Bunkó és rosszindulatú, aki nem látja a különbséget. Az IQ hányadosaid, na azok nem változtak 30 éve!

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 10:29
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Milyen valasztasrol beszel Arpad ur ,hiszen az erdelyi magyar kissebbsegnek soha nem volt valasztasi lehetosege. Mi csak szevazni mehetunk, mert nincs kikbol valasztani. Es szavazni NEM MEGYUNK !!!

    • User
      Dátum: 2020. december 3., 16:34
      ÉRTÉKELÉS: 14

      Talán, ha tartanának előválasztásokat (nem listásat, hanem szemelyre szavazósat), akkor mi is úgy éreznénk, hogy van választásunk. Így, csak tehetetlen szemlélők vagyunk, és marad a kötelesség, hogy ráüssük a pecsétet a tulipánra. Fogcsikorgatva, mert mások döntenek helyettünk(de azok legyenek legalább a mieink😬). Nem büntethetjük politikusainkat, bármit is csinálnak, mert annak mi is megisszuk a levét. Ezt ők is tudják, és alaposan ki is használják.

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 10:49
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ezek szerint, ha valaki elmegy és nem az RMDSZ-re voksol, akkor az duplán voksolt? mert a dupla szavazás bizony illegális, tiltja a törveny, börtönbünti jár érte.

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 12:27
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Politikus urak , mar unom azt a franya szoveget hogy ha nem megyunk el szavazni oda lessz a kepviselet!!! Kinek a kepviselete mert a szekelyfoldi nep az elmult 30 evben sosem volt kepviselve ! Szerintem mar megerettek arra az RMDSZ-es urak hogy egy 4-8 evet maradjanak othon es meglatasom szerint SEMMI SEM FOG VALTOZNI !

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 13:28
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Bizony hogy a politikumot pontosabban a magyar érdek-képviseletet bünteti mert nekünk ugyanaz a végeredmény ha ott vannak ha nem…. egy nagy nulla míg ők és az őket kiszolgálók elesnek a húsos fazéktól

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 20:59
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Pajtikam az hogy milyen autok voltak 30 eve es milyenek vannak most az nem az RMDSZ erdeme , hanem az hogy kemenyen dolgozok es adot fizetek viszont abban az RMDSZ a ludas hogy pl Kezdivasarhelyen ezelott 30 evvel egy egesz gyarsor mukodott legalabb 1 km hosszusagban a fout menten es most minden 500 meterre van egy kis cegecske !!!

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 20:13
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Demokracia!? Szavazunk,Valasztunk!?Es aztan ,a vezetok a megkerdezesunk nelkul elojogokat szavatolnak maguknak 30-50000 lejes havi juttatast-a szavazok tobbsege tengodjon a minimal berbol-30 ev alatt csinaltak 100millard euros adosagot az orszagnak,-mire koltottek?-,Ezt az orszagot nem vezetik ,ezt kiraboljak csak hogy a felso 10000 jol eljen,es most jonnek a krokodol konnyes szovegekkel.Koszonom nem kerek belole.Ps:megmondanak hogy kitette tonkre a csavargyarat?a tejgyarat, a butorgyarat a kemenyitogyarat,az IFET-et a.. a… a … a…munkahely es kenyer nelkul hagytatok par ezer csaladot DE TI NYUGODTAN TUDTOK ALUDNI es hulyitteni az embereket!?!?!?

  • User
    Dátum: 2020. december 3., 21:28
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A 22-es csapdájában vagyunk mi akik vállaljuk magyarságunkat Romániában . Bár fogcsikorgatva de megszavazzuk azokat akik égre-főldre esküdőzve megígérnek nekünk szebb jővőt , toronyórát láncostól . Bár tudjuk ,hogy kutyából szalonna nem lesz de nem tehetünk magyarságunk ellen . .Ezt tanultuk ezer évig . Ha ló nincs a szamár is jó , csak legyen és magyar legyen a bukaresti képviselőnk , szenátorunk . Hogy lássa a román , hogy bár nem sok vizet zavarnak az embereink de ott vannak és mégiscsak félni lehet tőlűk , mert keresztbe tudnak tenni ha éppen nem nyalnak . Ez van és nem is lesz másként feleim . A gesztenyét más fogja kikaparni a képviselőink helyett . Ők legfeljebb felszedegetik . Reméljük arra legalább alkalmasak lesznek . Tehát menjünk el szavazni ,mert ha nem még az sem lesz akit szidjunk .