Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Adományokat várnak

Adományokat várnak Kovászna megye

Február elején indította el adománygyűjtési kampányát az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület (EMLE). Remélik, a befolyt összeg eléri majd az 1 millió eurót, amiből egy olyan épületet terveznek vásárolni, ahol a felnőtt vakok számára rehabilitációs tevékenység, a gyerekek számára pedig speciális oktatás fog zajlani.

A 2014-ben alapított EMLE 2018-tól dolgozik egy önálló, magyar tannyelvű, bentlakásos, speciális oktatási intézmény létrehozásán vak, alig- és gyengénlátó gyerekek számára. A projekt most ért el ahhoz a fázishoz, amelyben a segítségünket kérik. Adományainkat az erdelyivakiskola.org weblapon várják.

Hirdetés
Hirdetés

Romániában jelenleg hét elkülönített oktatási intézmény létezik látássérültek számára, azonban egyikben sincs magyar tannyelvű tanítás. Szász Katalin, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság aligazgatója kérdésünkre elmondta, Háromszéken jelenleg 39 látássérült gyereket tartanak számon, akik közül huszonöten magyar ajkúak.

Máté Zsolt, az EMLE alelnöke hozzátette, a felnőtt látássérültek számát nem tudják, hiszen a GDPR-törvény miatt nehezen lehet bármilyen adatot begyűjteni. – Egy biztosan hivatalos adat, amit tudunk, az az, hogy 2020-ban nyolc hónap leforgása alatt harminc új felnőtt esetet regisztráltak Kovászna megyében, mindenik teljes vakság – mondta el lapunknak Máté.

Az egyesület által megvásárlandó székelyudvarhelyi épület infrastrukturális, energetikai és kisebb akadálymentesítési beavatkozást igényel, azonban ezek szűkös határidőn belül elvégezhetők. „Reményeink szerint már 2021-ben képes lesz gyerekek fogadására. A beruházás összértéke, amely az ingatlan vételárát, a szükséges fejlesztések költségeit, segédeszközök beszerzését és egyéves működési kiadásait is tartalmazza, több mint 900 ezer euróra tehető” – áll az adományokat is fogadó weboldalon olvasható leírásban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük