Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A város legnagyobb beruházása

A város legnagyobb beruházása Kovászna megye

Tegnap Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester és Antal Emőke városmenedzser a közeljövőben megépülő uszoda kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

Hirdetés
Hirdetés

– Egy jó hírt szeretnék bejelenteni: azt hiszem, nagyon sok kézdivásárhelyi álma fog megvalósulni, hiszen a közeljövőben sor kerül a város történetének legnagyobb beruházására, az uszoda építésére – jelentette be elöljáróban Bokor Tibor. Hozzátette, nehéz heteik voltak, hiszen három technikai bizottságot kellett meggyőzniük, milyen fontossággal bír a fejlesztés nemcsak Kézdivásárhely, hanem egész Háromszék számára: „A fejlesztési ügynökséggel kezdtük, a fejlesztési minisztériumban folytattuk, és tekintettel arra, hogy a beruházás meghaladja a 40 millió lejt, így tegnap (szerdán – szerk.) az interminiszteriális bizottságában érveltünk. Tegnap megszületett az utolsó jóváhagyás”, hangsúlyozta. Megjegyezte, az, hogy mindenütt zöld utat kaptak, nem egyetlen ember érdeme, hiszen csapatmunka folyt.

– Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy együtt építjük Kézdivásárhelyt, mert ez nem az én érdemem, hanem csapatmunka eredménye. A város egy csapatban dolgozik a megyével, nagyon sokat segített az ügyben Tamás Sándor megyetanácselnök, ugyanakkor Bukarest nélkül ez a beruházás nem valósulhatna meg, ezért köszönet illeti Fejér László szenátort, Kelemen Hunor szövetségi elnököt, és azt, aki a legtöbbet segített nekünk, biztatott, olykor nyugtatott, hiszen nem volt könnyű ezeken a „vizsgákon” túljutni, Cseke Attila fejlesztési minisztert”, sorolta. Az elöljáró a munkából oroszlánrészt vállaló helyi erőkről is megemlékezett. „Nem szabad elfelejtenem azokat a személyeket sem, akik a technikai résszel foglalkoztak, ezért hívtam meg Antal Emőke kolléganőmet a sajtótájékoztatóra, aki a projektben a jobb kezem volt”.

Az összberuházás jóváhagyott értéke 144.000.489 lej, azaz közel harminc millió euró, ebből a fejlesztési minisztérium 135.534.000 lejt finanszíroz, a helyi önkormányzat pedig 8 955.000 lejt. „Ebben a majdnem 9 millió lej önrészben benne foglaltatik a mintegy egymillió eurót kóstáló, korábban elvégzett munkálat, az épület alapja”, hangsúlyozta. Tegnap közzétették a kormányhatározat-tervezetet, 30 napos közvita után a kormány elfogadja azt, majd a fejlesztési ügynökség közbeszerzés során meghirdeti a munkálatot, amint meglesz a munkavégző cég, munkához lehet látni. „A tervkiegészítésre szánt két hónappal együtt 38 hónap alatt kell elkészíteni a létesítményt”, hangzott el a kivitelezés időtartamára vonatkozó kérdésre a válasz.

Antal Emőke a leendő uszoda technikai részleteiről szólva kifejtette, a mintegy 4500 négyzetméter alapterületű, háromszintű létesítmény alagsorában a működtetéshez szükséges műszaki berendezések mellett szaunák, gőzfürdő, fitneszterem, pihenő, orvosi rendelő és a mellékhelyiségek kapnak helyet. „A földszinten öt különböző méretű és rendeltetésű medence lesz. Egy 30×21 méteres, nyolcsávos, vízilabda- és úszóversenyek lebonyolítására alkalmas, mobilis fallal elválasztható versenymedence eredményjelző táblával ellátva, illetve egy lifttel, amely a mozgássérültek számára teszi lehetővé a létesítmény használatát. Emellett egy tanmedence, valamint három élménymedence a gyerekek számára, míg a tetőtéren büfé, illetve a lelátó kap helyet”, hangzott el. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 30., 10:19
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Kell az uszóda, kellene 1 strand, miért ne pont a Fortyogón!!!!! Élhetőbb város kellene!!!! Nincsenek jól/jobban fizető munkahelyek, járható utak….. Főnök😉 Nyujtód-Oroszfalu szakaszt hamarabb lefutja a Duster mint Oroszfalu-Kézdi szakaszt!😆 Ezen is jó lenne változtatni!!!
    Az uszódába 144 milliót belenyomni nem az első számú prioritás! Az ipari park sántít, a minorita rend épülete az nagy húzás volt,úgy hallom az oltszemi fogyatékos gyerekeket szétszórják az egészséges gyerekek közé szakemberek nélkül!!! Ebből a város mit nyer?! Ejsze csak pár dörzsölt az oltszemi Mikes kastélyt kaparintja meg! Kézdi kap egy pár mintapolgárt=szavazó barit, akikkel a város nem szebb csak sűrűbb lesz!
    A város lakóinak marad a szemafor, macskakő, moslék a csapból és a sok üres igéret!!!!! Hajrá városmanagerek, hajrá dicső pártunk!!!😎😎😎

  • User
    Dátum: 2021. július 30., 14:52
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Javasolom hogy a mujegpalya s amikor elkeszul az uszoda Kezdivasarhelyi lakosoknak olcsobb legyen mint a mas helyrol erkezoknek !!! Ahogy a Szentgyorgyi Strandon csinaljak ami egy nagy diszkriminativ dolog !! akkor ok is fizesenek tobbet ha ide jonnek !!!!!

    • User
      Dátum: 2021. július 31., 2:09
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Varjal mi se tudjuk.majd kifizetni a koltseget a uszodanak! 2 millio eur hitel plusz kamatok es meg tobb 10 ezer eur csak a futese telen ennek a hulyesegnek !Nem kell ide tul draga nem.birjuk meg!

      • User
        Dátum: 2021. augusztus 2., 10:00
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Milyen jo, hogy a varosnak ilyen gondos polgarai vannak, akik ejt nappa teve azon gondolkodnak, kalkulalnak, hogy vajon bizonyos beruhazasok h lesznek fenntarthatoak.. hisz ok tudjak

  • User
    Dátum: 2021. július 30., 17:49
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A kezdivasarhelyi uszoda a jegpalya sorsara fog jutni, uressen fog kongani esetleg par tehetos allami alkamazott fog uszkalni benne mert a kezdivasarhelyi ketkezu munkasnak nem fogja futni jegyet vasarolni az 1300 lejes minimalberbol, FONOK munkahelyet kellene teremteni mert lassan kezdifalu szellemfalu lesz !!!

  • User
    Dátum: 2021. július 30., 18:30
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Amig elkeszul[ha elkeszul]addig a Majus 1 utcai volt strandot meglehetett volna csinalni! Vagy mar a terulet nem a varose?A FORTYOGOrol semmi hir?