Felhívás!

A szív napja Szentgyörgyön

A szív napja Szentgyörgyön Kovászna megye

A megyeszékhelyen szombat délben sokakat vitt a szívük arra az Erzsébet parkban megtartott rendezvényre, amelyet a szív világnapja alkalmából szervezett a Szívbetegek Sepsiszentgyörgyi Egyesülete. A vonuló frontok, az időjárás-változás ugyan megviselt egyes betegeket, mégis fontosnak találták jelen lenni, ami bizonyítja, hogy élik azt, amit a világnap jelmondata így fogalmazott meg: Felelősséggel a szívünkért!

A szemerkélő eső elől a park felső sétányáról az alsóra költöztek az érdeklődők, hogy a kávézó asztalainál ülve hallgassák meg az egyesület alapítójának és az esemény szervezőjének, dr. Albert István szívgyógyász főorvosnak, az orvostudományok doktorának az előadását arról, hogy megelőzhető-e a szívbetegség.
A megelőzést illetően megtudhattuk, hogy az életkorból fakadó folyamatokkal, a genetikai tényezőkkel kevésbé lehet harcolni: a kardiomiopátia (szívtágulás) vagy a pitvari szeptum defektus (mikor a két szívpitvar között nem zár jól a sövény) halmozódása a családban a családtervezéskor óvatosságra intheti a leendő szülőket, akiknek ajánlott egy genetikai tanácsadáson részt venni. Az egyéb, szívbetegségekkel nem közvetlenül asszociált betegségek, mint a köszvény, a cukorbetegség, a magas vérnyomás is hajlamosító tényezők a szívbetegség kialakulására, a gyógyszeres kezeléssel azonban megelőzhető az utóbbi megjelenése.
Az egyéb rizikótényezők kiküszöbölése azonban igenis lehetséges, lehet az életmódon változtatni, a dohányzást, ülő életmódot, sok stresszt, a túlsúlyt, helytelen táplálkozást elhagyni, ezek ugyanis elősegítik a korral járó, iszkémiás (érelmeszesedésből fakadó) szívbetegséget. A kialakult szívbetegségeket lehet kezelni, gyógyszerezéssel vagy műtéttel a súlyosabb állapotot vagy a végzetes következményeket el lehet kerülni (ez a másodlagos megelőzés), de a beteget meggyógyítani igen ritkán sikerül – mondta Albert doktor. – A primér megelőzésben pedig igen gyengék vagyunk, ebben nagy szerepe lenne a társadalomnak, az iskolai nevelésnek és az élelmiszeriparnak – hangsúlyozta az előadó.
Az előadás előtt és után a Vöröskereszt sátrában az önkéntesek vércukorszintet, vérnyomást, triglicerid- és koleszterolszintet mértek a jelentkezőknek, sokan éltek a lehetőséggel. A megszólítottak azt is elmondták, ha eddig nem tudtak róla vagy nem jártak rendszeresen az egyesület összejöveteleire, ezután csatlakozni fognak. Bizonyára csak nyernivalójuk lesz, a régi tagok elismeréssel illették dr. Albert István elnöki tevékenységét, a csoportot összetartó erejét, és azokról a kirándulásokról is szép emlékeket őriznek, amelyeken az évek során az egyesülettel részt vettek.
A Szívbetegek Sepsiszentgyörgyi Egyesülete 28 éves, rendszeres tevékenységein a tagok megbeszélhetik az állapotukkal, a gyógyszerezéssel járó gondjaikat, de közös gyógytornára, sétára és előadások meghallgatására, a kutatások legújabb eredményeinek megismerésére is alkalom van.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.