Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A németországiak szabadon

 

Önként jelentkeztek a brassói állomáson, és a Rétyi-tó melletti szállodában létrehozott karanténban van az a 12 oltszemi, roma származású személy, akik pénteken tértek haza Olaszországból. Másik hét személy viszont, akik – mondják ők – Németországból jöttek haza, szabadon jár-kel a faluban, a helyiek nem kis aggodalmára.

Fodor István polgármester értékelte az „olaszok” öntudatát, akik rendben is vannak, csak arra panaszkodnak, hogy elfogyott a cigarettájuk. Annál nagyobb baj van azzal a hét személlyel, akik egy kisbusszal – állításuk szerint – Németországból jöttek haza.

Hirdetés
Hirdetés

– Az emberek „esznek meg”, hogy miért engedtem haza őket. Én ezt megtiltani nem tudom, de telefonáltam a prefektúrára, a közegészségügyi igazgatóságra, a rendőrségre, a csendőrségre, mindenhova, de azzal fizettek ki, hogy írassak alá velük saját felelősségre egy nyilatkozatot, hogy nem karanténban lévő régióból jöttek, s vonuljanak házi elkülönítésbe. S ha nem mondanak igazat, s a fél falut megfertőzik, akkor mi lesz? Megbüntetik? Úgysem fizetik ki, csak a polgármesteri hivatal be nem gyűjtött adóssága nő! S látott az élő cigányt, aki hiszi, hogy azt mondod neki, hogy üljön otthon, s ő ezt betartja?

Ki ellenőrzi őket? A rendőr azt mondja, hogy még egy egészségügyi maszkot sem kapott, ő nem megy oda, mert neki családja van. Megy a polgármester, mert ő mindenért felel, ő nyugodtan megfertőződhet. A hivatalokat nem érdekli semmi, nekik csak a papír kell. Ennyit tud ez az ország – elmélet van, félóránként videokonferenciát tartanak, de amikor egy tényleges helyzetet meg kell oldani, akkor mindenki a másikra mutogat – háborog Fodor.

A polgármester arra számít, a napokban további „külföldi munkások” fognak hazatérni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 17., 19:18
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Háborog és igaza van. Védöoltás nincs, megfelelö kezelés nincs, mindenkit nem lehet elszigetelni, vagy karanténba tenni. Talán varjanak a kabátjukra sárga csillagot mint anno ? A helyzet az hogy a pánik keltés megvan és ez volt a cél, de megfelelö intézkedéseket nem lehet foganatositani, mert senki sem tudja ,hogy mi a feladata.

  • User
    Dátum: 2020. március 17., 21:00
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ugyan ez van több faluban és községekben is!Ez a mentalitás és egy vezető sem tesz többet!A hazaérkező kedves polgártárs pedig nyugodtan sétál a faluban mert neki van papírja és ha esetleg fertőzött akkor más is kapja el, őt hidegen hagyja minden!Fájdalmas és szomorú!

  • User
    Dátum: 2020. március 18., 11:39
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A napokban érkező kamionsoförökre miért nem vonatkozik a tilalom?! 1 öntelt „patron” fb n nagyoskodik, hogy a kamionosra nem vonatkozik a tiltás! Küldik őket mindenhová Európába! A családjuk nincs veszélyeknek kitéve?! Lényeg, h nőjjön a toka szalonnájuk és teljen a zsebük a szegény kizsákmányolt emberek kárára!!!😤😭

    • User
      Dátum: 2020. március 18., 19:54
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Egyet ertek mindenel de nem komentolok mert ha le kene irjam a velemenyem meg holnap este is irnek cak anyi hogy legalább a polgármester adhatna maszkot ingyen mert…….

  • User
    Dátum: 2020. március 18., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A kamionosokat ne bántsuk. Van bajuk, gondjuk amúgy is elég. Ők talán jobban el vannak szigetelve a virustol mint bármelyikünk. A kis fülkében vannak egyedül, minden raktárnál le és felrakaskor ellenőrzik hőmérsékletet, fertőtlenítik őket.Nem tőlük kell tartani, hanem a felelőtlen, meggondolatlan emberektől, akik nem akarják felfogni, hogy nagy a baj és semmibe vesznek minden előírást.

  • User
    Dátum: 2020. március 18., 20:38
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Fogadjunk, ha meglenne a Koronavirus elleni vedooltas, azonnal kerulne egy ket idiota fiatal anyuka, aki nem adatna be, mert azzal kart tesz a gyerekben.

  • User
    Dátum: 2020. március 18., 22:37
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Mi van akkor ha kiderül két hét után mindenkinek negatív a tesztje ezért az emberek nem kéne támadják a polgár mester urat hiszen mindnyájunk élni szeretnénk egeszsegben etnikai kivétel nélkül hiszen mind emberkvagyunk csak csak szálljunk magunkba egy kissé, ha ez az állapot jött be világszerte szerintem rovidesen minden helyre alakul csak az a gond ,hogy a kereskedők akarják ki használni ezt a vész helyzetet ami már lassan be igazolódik hogy egyesek ha kell már tíz szeres árát próbálnak kérni hát ezt hatóságok engedik és szemet hunynak akkor jöhet ny7godtan a kolera is .