Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A HKA-nak is nehéz éve volt

A HKA-nak is nehéz éve volt Kovászna megye

Sajtótájékoztatón számolt be tegnap a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) évi tevékenységéről annak igazgatója, Bereczki Kinga. Idén a civil szervezet munkája annak ellenére is folyamatos és eredményes volt, hogy kevésbé volt látványos és látható a helyiek számára, mert a nagy létszámú közösségi programok elmaradtak.

Mint Bereczki Kinga elmondta, tíz program szerepel az idei naptárukban, több befejezett és néhány folyamatban lévő. Nagyon sok mindent újra kellett tervezni: egyrészt a járvány miatt, ami a működési költségek csökkentését is kikényszerítette, másrészt viszont azért, mert a Bertis cég kilépése a közösségi kártyaprogramból megrengette az alapítványt, főleg az anyagi bázisát. A szentgyörgyi Klassz Market és az erdővidéki Deák Hámor üzletek stabil partnerségével azonban a továbbiakban is működik a kisközösségi kártyaprogram mintegy 700 taggal. A visszatérítés arányos a bevétellel, ma éppen hat baróti diáknak ad át az alapítvány 1500–1500 lejt digitális eszközökre (nagycsaládokban élő és gyermekotthonban nevelkedő gyerekekről van szó). Kovásznán is november folyamán kerülnek a helyükre azok a formatervezett, virágtartónak is használható könyvdobozok, amelyek hozol egyet, viszel egyet alapon működnek majd, vagy helyben kínálnak olvasnivaló a pihenőknek.

Hirdetés
Hirdetés

Tavasszal az alapítvány őshonos gyümölcsfák telepítését szorgalmazó programjának köszönhetően (Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének) 5175 csemetét osztottak ki 15 háromszéki településen, további 5000 tölgy-, juhar- és vadcseresznye-csemetéket ültettek a Napkapu program keretében, Szentgyörgy határában.

A sürgősségi állapot idején 14 ezer lej értékben segítették élelmiszercsomaggal a kritikus helyzetben levő családokat a Salvatore Egyesület önkénteseinek közreműködésével, míg a Vedd, védd a helyit! címszó alatt pedig egy online értékesítési felületet kínáltak azoknak a vállalkozóknak, akiknek fel kellett függeszteniük tevékenységüket. A szentgyörgyi Csíki negyed egyik, főleg hátrányos helyzetűek által lakott elhanyagolt tömbházában cselekvő közösséget sikerült kialakítani, ezt különösen jólesően nyugtázta Bereczki Kinga. Közben az alapítvány a helyi vállalkozóknak is fejleszt egy eMag-szerű webáruházat, amely várhatóan tavaszra lesz működőképes. Ehhez kapcsolódva hamarosan egy online fórumon osztja meg a helyi termékek forgalmazásában szerzett tapasztalatait Molnár Judit, az udvarhelyi Helyénvaló üzlet működtetője.

Az alapítvány két nagyszabású programja közül egyik kétszeri halasztás után jövő év márciusára csúszik, és online formában lesz megszervezve: az évről évre megrendezett Civil licit a forrásgyűjtés egyik legfontosabb tényezője. Erre három programmal neveztek be a szervezetek: a megyei Vöröskereszt baróti gyerekek délutáni foglalkoztatását működtetné, a HKA pedig két saját programjára gyűjt, egyik közülük egy leendő köztéri alkotásról, a Napkapuról elnevezett. Alkotója, a sajtótájékoztatón jelen lévő Péter Alpár képzőművész elmagyarázta koncepcióját, eszerint a mű az ember–természet–közösség kapcsolatot szimbolizálja, miután évről évre gyarapodó elemeiben őrzi a faültetési programban résztvevő gyerekek nevét. A Napkapu-program egyik fő támogatója, a Magyar Kulturális Intézetet, melynek sepsiszentgyörgyi vezetője, Szebeni Zsuzsa elmondta, nagy örömmel támogatnak egy ilyen összetett, a környezeti nevelést és a művészet több ágát is ötvöző programot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük