Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A határidő közeledik

A határidő közeledik Kovászna megye

Sepsiszentgyörgyön egyelőre még egy dokumentációt sem nyújtottak be az európai uniós forrásokból is finanszírozott hőszigetelési program keretében.

Tóth-Birtan Csaba elmondta, érdeklődés volt, de egyelőre egyetlen lakótársulás sem tett le dokumentációt, miközben vészesen közeledik a februári határidő, ameddig pályázni lehet. Ha az elkövetkező pár hét során nem jelentkeznek, akkor már eléggé nehéz lesz időben összeállítani a pályázatot, főleg, ha figyelembe vesszük az év végi ünnepeket is.

A dokumentációkat augusztus 28-tól lehetett benyújtani, az elszámolható költségek 60 százaléka uniós támogatás, a fennmaradó rész a következő formában oszlik meg: 15 százalékát az önkormányzatnak, 25 százalékát pedig a lakószövetségeknek kell biztosítaniuk. Az érdekelt lakószövetségeknek egy háromszáz lejes garanciát kell letenniük a panellakás-tulajdonosok legalább kétharmadának a hozzájárulása által. Amikor már lehet látni, hogy mennyibe kerül a beruházás, a tulajdonosoknak nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy vállalják a rájuk eső költségek törlesztését havi bontásban. Az elmúlt évek során 35 tömbházban 1257 lakrészt sikerült hőszigetelni, a mintegy 24 ezer sepsiszentgyörgyi lakás közel 5 százalékát. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük