Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

11,3 millió utcafelújításra

11,3 millió utcafelújításra Kovászna megye

Sepsiszentgyörgy önkormányzata újabb finanszírozási szerződéseket kötött az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében utcák felújítására, derült ki a helyi tanács legutóbbi ülésén, a város összesített költségvetésének módosításáról szóló határozat előterjesztésekor.

A megyeszékhelyi tanács március 20-án fogadta el a város 2017. évi összesített költségvetését, ami az idén több alkalommal is kiegészült. Ez azt jelenti, hogy az év elején elfogadott 126,9 millió lej helyett az év végéig 164,25 millió lejnyi bevétellel számolnak.

Ezúttal a város bevételei több mint 2,7 millió lejjel emelkedtek. Egyrészt 121 ezer lejjel nőtt a saját bevétel, másrészt az elmúlt napokban sikerült aláírni a helyi fejlesztési program keretében öt finanszírozási szerződést a Fejlesztési Minisztériummal, összesen 11,3 millió lej értékben a Testvériség, a Kós Károly, az Ifjúság, a Fecske és a Váradi József utcák felújítására. Ebből az összegből az idei költségvetésbe 2,6 millió lejt foglaltak bele.

Ezen kívül a kiadási részen különböző átcsoportosításokkal 40 ezer lejt különítettek el a Puskás Tivadar-iskola bentlakása felújításához és bővítéséhez szükséges tervek elkészítésére, és 566 ezer lejt a köztisztasági szolgáltatások fedezésére. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük