Kiszámítható adminisztráció

Kiszámítható adminisztráció Gazdaság

Különleges esztendő volt az idei a gazdák számára, optimálisan alakult az időjárás, megfelelő időben érkeztek a csapadékos és csapadékmentes időszakok, ahhoz, hogy kiemelkedően jó termésátlagokat sikerüljön elérni. Emellett a normalitás irányába mutat, hogy a gazdák megfelelő időben megkapták az állami támogatásokat is, jelentette ki évértékelőjében Könczei Csaba.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a szaktárca igyekezett kiszámíthatóvá tenni a törvénykezést, és időben utalta a szubvenciókat is, ennek köszönhetően a gazdák számára biztosítottak voltak az anyagiak, hogy el tudják végezni a tavaszi és őszi mezőgazdasági munkálatokat. Idén országos szinten történelmi termésátlagokat sikerült megvalósítani több termény esetében. Búzából hektáronként átlag 4836 kg termett, repcéből 2844 kg, borsóból 2776 kg, árpából 4942 kg, napraforgóból 2725 kg-, szójából 2381 kg-, kukoricából 5854 kg-, krumpliból 18.848 kg-os átlagtermést jegyeztek országos viszonylatban. Nem panaszkodhatnak a termésátlagra a háromszéki gazdáknak sem, hiszen hektáronként átlag 27.855 kilogramm pityókát gyűjtöttek be, búzából 4637, repcéből 3423, árpából 3600, napraforgóból 2500, szójából 1450, kukoricából pedig 5800 kilót.

Sikerült elérni azt is, hogy a termésátlagokról szóló statisztikai adatok a lehető legjobban megközelítsék a valóságot. Petre Daea mezőgazdasági miniszter még tavasszal kérte a megyei agráradminisztrációt, hogy tegyék rendbe az adatgyűjtési rendszereket, mondta Könczei Csaba. Eddig az önkormányzatok mezőgazdasági referensei jelentették a termésátlagokat, de ez a módszer nem volt a legpontosabb. Idéntől azonban, a mezőgazdasági igazgatóság átszervezésével lehetővé vált, hogy a megye 5 kistérségében legyen helyi képviselőjük, aki folyamatosan jelen van a gazdák között, hasznos információkkal segíti munkájukat, ezáltal a gazdák nem kell minden hivatali ügyükkel Sepsiszentgyörgyre utazzanak. Másrészről az adatgyűjtés is hatékonyabbá vált, mondta az igazgató, az adott régió mezőgazdasági struktúráját figyelembe véve, a kis- és nagytermelők és állattartók aránya alapján, egy reprezentatív 250-es mintából gyűjtik be az adatokat, ez reálisabb képet ad a mezőgazdaságról.

Könczei rámutatott, hogy folytatódik a mezőgazdasági adminisztráció átszervezése. Miután tavasszal ismét a megyei mezőgazdasági igazgatóság alárendeltségébe került az agrárkamara és az ellenőrző tevékenység, következik, hogy az állatnemesítési intézet, a növényvédelem, a vetőmag- és szaporítóanyag-felügyelőség, a talajtani intézet, az állami földeket kezelő intézet is hozzájuk kerüljön. Hasonló berendezkedés a ’90-es években működött, mondta az igazgató, aki szerint üdvözlendő ez az intézkedés, hiszen miután önálló egységekre választották szét az agráradminisztrációt, azok nem működtek összehangolva, és sok volt az átfödés. A gazdák számára azért lehet hasznos az új rendszer, mert az egy helyre befutó információkra alapozva kiszámíthatóbb mezőgazdasági stratégiákat lehet kidolgozni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.