Hirmondo

Út a patak felett

Út a patak felett

PNDL- és pályázati pénzből betonozzák a Vásár patakának a főútról a Malom utca felé vezető medrét. Az 1 millió 300 ezer lej értékű beruházás tervezésének már két éve nekifogtak, ám a bürokrácia útvesztői megbonyolították a folyamatot.

Hirdetés
Hirdetés

A munkálatokat augusztus közepén kezdte el a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég, a tervek szerint október végére be is fejezik. Fodor István polgármester szerint már nagy szükség volt a munkálatokra, szerencsére az idő is kedvezett. A főútról egy híd vezet majd rá az egyirányú, 4 méter széles útszakaszra, melynek irányát az ott lakó 8 család dönti el. Az azonban valószínű, hogy a kapukat bennebb kell tegyék a lakók, az út baloldali részén élő két család portájához a közbirtokosság által biztosított cserefa-gerendás híd biztosít bejárást.
A patak alatt áthaladó vízvezetéket felszedték, ehelyett újat kell tenni. Valószínű, hogy csak tavasszal kerül aszfaltszőnyeg a patak melletti útra abból a meggondolásból, hogy a nagy mennyiségű, folyamatosan rokkanó töltés tönkreteszi az úttestet. Ezzel egy időben a sok más munkálattal párhuzamosan zajlik a kultúrotthon előtti park felújítása is, mellette parkolókat alakítanak ki. <<

Hozzászólások