Hirmondo

Új tűzoltóautóval bővült a park

Új tűzoltóautóval bővült a park

Nemrégiben új autóval és bevetésre szükséges eszközökkel bővítették a berecki tűzoltóautó-parkot. Erről és a koronavírus miatti pánikhelyzetről beszéltünk Dimény Zoltán polgármesterrel, aki szerint nincs vészhelyzet a községben, és reméli, hogy nem is lesz.

Hirdetés
Hirdetés

– Mivel az önkéntes tűzoltó-alakulat régi autója már rossz állapotban volt – tartályt kellett volna cserélni benne, illetve egyéb hibák is felmerültek –, úgy döntöttünk, hogy egy Mercedes tűzoltóautóval és több olyan eszközzel bővítjük a bázist, amelyek bevetésnél szükségesek lehetnek – mondta a polgármester. Hozzátette, már tavaly szerettek volna új autót vásárolni, de nem találtak, így idénre maradt a beszerzése. A Mercedest Bukarestből hozták, az önkormányzat pénzén vásárolták.

Az ISU rohammentője mellett van még egy autójuk, amely ugyanúgy alkalmas a munkára, mint a többi, és amely bármikor igénybe vehető. „Remélem nem lesz rá szükség, de ha kell, jó, ha van” – mondta az elöljáró.

A községben immár hét éve szolgál az ISU egyik egysége is az önkéntes tűzoltók mellett.

– Tulajdonképpen mi építettünk önerőből egy tűzoltóállomást, és az akkori ISU-parancsnok, György Alfonz hét éve felajánlotta, hogy alkossunk egy közös egységet a községben. Ők biztosították az állandó személyzetet, tűzoltó- és mentőautót, mi pedig biztosítottuk az infrastruktúrát: áramot, vizet, fűtést, internetet. Aztán építettünk egy garázst a mi tűzoltóautónknak is, amely szintén a bázison található –magyarázta Dimény.

A bázisnak négy alkalmazottja van, akik 24 órás szolgálatot teljesítenek. A község területén mintegy húsz tűzoltócsap is található, amelyek adott esetben nagy segítséget jelenthetnek.

– A tavalyi évben is volt néhány tűzeset sajnos – emlékezett vissza elöljáró. – Ez év elején volt egy nagyobb katasztrófa, amikor is egy lakóház égett le. Akkor még a régi autóval ott voltak, dolgoztak az önkéntesek is, de sajnos nem tudták megmenteni az épületet. Olyan helyen volt, hogy nem lehetett megközelíteni. Volt olyan időszak is, amikor 4-5 évig nem volt tűzeset a községben, utána két-három eset is két hét alatt. Ezek nem előre látható dolgok, így fel kell lennünk készülve, hogy bármikor közbe tudjunk lépni, meg tudjuk állítani a tüzet vagy bármilyen más katasztrófát.

KÉP: Dimény Zoltán polgármester és Szabó Elemér, a helyi tűzoltók mb. parancsnoka a bázis új büszkesége mellett

***

Nincs koronavírusos a községben

Bereckben jelenleg nincsen igazoltan koronavírussal fertőzött személy, az önkormányzat próbálja nyilvántartásba venni azokat, akik mostanában érkeztek és érkeznek haza külföldről. Kapcsolatot tartanak a családorvossal és a rendőrséggel, leközlik a neveket, telefonszámokat. Többen tartózkodnak házi karanténban, megfigyelés alatt.

– Kaptunk telefonhívásokat annak kapcsán, hogy valaki éppen valamilyen veszélyeztetett zónából érkezett haza, ezeket rögtön jelentjük tovább a megyei egészségügynek és a rendőrségnek, hogy tudják őket követni – mondta a polgármester. – Az önkormányzat most már csak telefonon tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel egyébként, az alkalmi árusokat kitiltjuk a községből, mivel veszélyforrást jelentenek – tette hozzá.

Dimény Zoltán hangsúlyozta, pánikhangulat nincs a községben, mindenkit óvatosságra intenek, hogy ne lépjenek közvetlen kapcsolatba külföldről érkezettekkel, tartsák be a távolságot, és értesítsék őket, ha valaki olyant látnak, aki nem berecki, vagy most jött haza más országból. Hozzátette, az üzletek ellátottságával nincsen gond, a berecki szövetkezeti pékség működik, amely szinte egymagában le tudná födni a község igényeit.

– Nincs vészhelyzet Bereckben, úgy érzem, remélem, nem is lesz – summázott a polgármester.

Hozzászólások