Hirmondo

Új parkírozót létesítettek

Új parkírozót létesítettek

Kézdivásárhelyhez hasonló tömött városszerkezettel kevés város „dicsekedhet” Erdélyben: keskeny utcák metszik keresztül-kasul a települést mind a régi városrészen, mind a kommunizmus idején épült tömbháznegyedekben. Ez utóbbi tervezői vélhetően nem gondoltak arra, hogy a gépkocsik száma évente hatványozódik, így egyre nehezebb megállóhelyet találni.

Hirdetés
Hirdetés

A céhes város tömbháznegyedei lassan belefulladnak a gépkocsikba, ki, ahol teheti, ott áll meg a járművével, így nem ritka, hogy a járdákon is gépkocsik parkolnak. Az önkormányzat lassan minden lehetséges helyen korszerűsíti a parkolóhelyeket, lehetőleg úgy, hogy az ne menjen az amúgy is kevés zöldövezet rovására.
Legutóbb az Ojtoz és Stadion utcák mögött levő területre került aszfaltszőnyeg, ott újabb 34 gépkocsi tud megállni, az aszfaltot ki is jelölték. Ezzel párhuzamosan a sportcsarnok irányába vezető – az említett parkírozó közvetlen szomszédságában levő – keskeny út is új burkolatot kapott, mellette szintén parkírozóhelyek vannak kialakítva.
Tegnap a kivitelező cégek munkatársai az utolsó simításokat végezték a helyen, szintbe hozták a csatornalefolyókat. Az új parkírozó mellett elkészült a hamarosan kialakítandó, a tervek szerint kerítéssel rendelkező szemétlerakó sziget alapja is. <<

Hozzászólások