Hirmondo

Új padokban tanulnak

Új padokban tanulnak

Hollandiából kaptak új székeket és padokat az 5–8. osztályos diákok a zabolai egyes számú gimnáziumban. Ugyanakkor nemrég dicsőség is érte a tanintézményt, ugyanis megyeszinten a 7. A osztály első helyezést ért el a rendőrség által meghirdetett versenyben, melynek célja az iskolai bántalmazások visszaszorítása.

Az 1-es számú gimnázium 150 asztallal, 150 székkel és 6 katedrával gazdagodott Oprea Romulus közbenjárásával. A vállalkozó Hollandiából szállította haza a bútorzatot, díjmentesen.

Hirdetés
Hirdetés

– Az 5–8. osztályban sikerült teljesen lecserélni a bútorzatot. A padok, székek egyébként is 12–16 éves gyermekeknek készültek, nagyon jó minőségűek. Köszönettel, hálával, tisztelettel tartozunk Romulusnak, hiszen nagyon sokat segített az iskolának – mondta el Fejér Levente polgármester.

Az elöljáró ugyanakkor örömmel újságolta, hogy a 7. A osztály is öregbítette az intézmény hírnevét egy, a megyei rendőrség által meghirdetett versenyen, ami az iskolákban zajló fizikai és pszichológiai zaklatás csökkentését tűzte ki céljául. A megyéből négy iskola nevezett be, és ugyanennyi osztály a zabolai iskolából. Az osztályoknak egy rövidfilmet kellett készíteniük az iskolai bántalmazás témában.

– A 7. A osztály egy nagyon megragadó filmet készített, a kiközösítés, kitaszítás, erőszakos szavak használata volt a középpontjában. Ez nyerte el a zsűri tetszését iskolaszinten is, majd a megyei megmérettetésen is, hiszen első helyezést értek el. Nagy öröm ez a zabolai iskolának, de nekünk is, hogy az intézmény nemcsak képviseltetve volt, hanem meg is nyerte a megyei versenyt – fejtette ki Fejér.

A nyertes csapat az országos versenyen is megméretkezett március 25-én, a román rendőrség napján, de eredményt még nem hirdettek.

Hozzászólások