Felhívás!

Több fronton dolgoznak

Több fronton dolgoznak

Két utca felújítása és a vízvezeték cseréje van folyamatban Kézdivásárhelyen, de rövid időn belül igazán nagy munkálatok is kezdődnek: a Conico cég megkezdi a piac korszerűsítését, ugyanakkor rajtol a Bem József utca teljes modernizálása is.

Ugyan a koronavírusos-járvánnyal kapcsolatos intézkedések alaposan keresztbe tettek az önkormányzat terveinek, a helyzet enyhülésével több fronton is zajlik a munka – tudtuk meg Bokor Tibor polgármestertől. Az elöljáró elmondta: a Fenyves utcában a szegélyköveket lerakták, és a járdák kiépítésének a végén tartanak. Amint az útosztály aszfaltgyártó üzeme beindul, akkor első fázisban a Vasút utca végén leaszfaltoznak egy parkolót, majd következik a Fenyves utca.

A Vágóhíd utca 2-es számú szakaszán minden földalatti munka el van végezve, az egykori Domo-raktár mögött meghúzódó zsákutcában szintén elkészült az alapozás, a helyszín elő van készítve aszfaltozásra. A Molnár Józsiás utcában a céhes városban többször bizonyító Conico cég dolgozik, a munkálat rendkívül jó ütemben halad: az új vezeték lefektetésével hamarosan elérik a Sinkovits sportpályát.

A minorita rendháznál is kivitelező cég csak a fővezetéket fekteti le, a családi házakat és a tömbházakat a Gosp-Com Kft. fogja rácsatlakoztatni az új fővezetékre. Amint a csatlakozás elkészül, akkor a terepet az útosztály veszi birtokába, és kezdődik a város egyik leghosszabb utcájának a teljes körű felújítása – mondta a polgármester, hozzátéve: vélhetően a csatlakozásokkal párhuzamosan meg fog kezdődni az út felújítása is, mivel a Vasút utca és a Béke utca közötti szakaszon már munkafrontot tudnak nyitni, amint a lakásokat rákötik az új vezetékre. A nehezebbje a Béke és a Dózsa György utcák közötti szakaszon ígérkezik, ahol csak magánlakások vannak.

A Molnár Józsiás utca felújítása mellett egy másik, széleskörű munkálat is rajtol, május 20-a körül a megyeszékhelyi Baumeister megkezdi a víz- és csatornarendszer kialakítását és korszerűsítését, majd következik az út teljes körű felújítása, ami az oroszfalvi sorompótól a várostábláig tart. A cég megvásárolta a szükséges anyagokat, így a munkakezdés nem várat sokáig magára – bizakodik a polgármester.

Jó hír, hogy szintén 20-a körül a Conico Rt. még egy újabb munkapontot létesít Kézdivásárhelyen, ugyanis kezdődik a piac teljes körű átépítése! A munkálatot két részre osztották – részletezte Bokor Tibor –, első fázisban lebontják a WC-nek nevezett, de annak nehezen minősíthető épületet; a helyébe egy új épül, amiben lesz öltöző, zuhanyzó és természetesen korszerű mellékhelyiség is. A látványosnak ígérkező új piac kialakítása nagy munkálat, amit valószínű, hogy idén nem sikerül befejezni. A második fázisában kezdődik a régi standok fölötti tető lebontása, de lehet, hogy idén még a teljes infrastruktúrát sikerül kiépíteni – reménykedik Bokor Tibor.

Kézdivásárhelyen a felsoroltakon kívül idénre még több nagy munkálat van tervbe véve, amire soron következő körképeinkben kitérünk.

Hozzászólások