Tizenöten végeztek a helyi iskolában

Tizenöten végeztek a helyi iskolában

Tizenöt tanuló végezte el a nyolcadik osztályt az idén a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskolában. Közülük – tervek szerint legalábbis – tizenegyen folytatják tovább tanulmányaikat líceumban vagy szakiskolában, beleértve néhány roma gyereket is.

Hirdetés
Hirdetés

Ez utóbbi főleg azt követően vált elérhetővé, hogy – nem utolsó sorban Kálnoky grófék tevékenységének következtében – a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpontban lovászokat képeznek. A hároméves képzést követően, amelyet ősztől 15 fővel indítanának, a szakembereknek igen jó esélyük lesz elhelyezkedésre, és vélhetően nem is minimálbérre számíthatnak.

– Az a szak több roma gyereknek megragadta a fantáziáját, és ott szeretnék folytatni tanulmányaikat. Nem baj, ha nem kap hozzá érettségi diplomát, nem kell mindenkiből vezérigazgatót képezni. A lovaglás világszerte divatsport lett, s ha valaki jó lógondozó, jó lovász, abból igen tisztességesen meg lehet élni – vélekedik Kisgyörgy Sándor.

A kőröspataki polgármester szerint a végzős gyerekek mintegy egynegyede folytatja tanulmányait líceumban, majd utólag egy-két gyerek megy egyetemre, és ez nem rossz arány Kőröspatakon. Ha a többiek elmennek szakiskolába, az „rendben van”, hisz – mondja a polgármester – maholnap egy „rendes mesterembert” nem lehet kapni, s ha mégis, az „biztosan többet keres, mint egy orvos”.

Az elöljáró hozzátette: a líceumba irányuló kőröspataki nyolcadikosok aránya a következő években romlani fog, hisz most már az lett a „menő”, hogy a szülők városra hordják iskolába a gyerekeket.

– Hiába van szép iskola nagy udvarral, modern – akármelyik városi iskolával összehasonlítható – felszereléssel, szakképzett tanítókkal és tanárokkal, ha nincs, pontosabban nem lesz kinek órát tartani. Visszatartó tényező, hogy az osztályokban sok a roma gyerek, de minél több magyar tanulót elvisznek városra, annál jelentősebb lesz a romák arány, amitől további magyar gyerekeket visznek el, és így beindul egy ördögi kör, aminek akár a magyar oktatás felszámolása lehet az eredménye – magyarázza a polgármester.

Hozzászólások
Az orvosok több mint fele felmondott a sepsiszentgyörgyi neurológián

Az orvosok több mint fele felmondott a sepsiszentgyörgyi neurológián

Az agyér-katasztrófák gyors és hatékony kezeléséért többszörösen díjazott sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az idegosztály kilenc orvosa közül öt felmondott, így július 1-jétől csak négyen maradtak alkalmazásban, akik viszont nem tudják kilenc ember munkáját elvégezni. Ez átszervezését követelt meg, de így is Brassóba kell küldeni majd jó néhány beteget.

Felmérik az igényeket

Felmérik az igényeket

Csütörtökön a kézdivásárhely-kantai Szentháromság templomban rendezték a Szakképzés határok nélkül elnevezésű program keretében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai számára szervezett festő-mázoló, illetve panziós-fogadós képzések résztvevői számára az oklevélátadó ünnepséget. A folytatásban a Minorita rendházban tartott sajtótájékoztatón az illetékesek a program általános céljai mellett az ősztől Kézdivásárhelyen induló képzésekről is szóltak.