Hirmondo

Szennyvízcsatorna Csomakőrösön

Szennyvízcsatorna Csomakőrösön

Több olyan beruházás van a fürdővárosi önkormányzat terítékén, amelyeknél már csak a munkakezdési parancs kiadása van hátra. Nemsokára nekifognak tehát a csomakőrösi szennyvízcsatorna kiépítésének, de a már rég elkezdett óvoda építését is folytatják.

Csomakőrösre 2016-ban vezették be az ivóvizet, azóta tervezik a szennyvíz-hálózat kiépítését is, a lakók régi elvárása ez a beavatkozás. Amint Gyerő József polgármester rámutatott, az ülepítő gödrök megoldást jelentenek azokon a területeken, ahol a talajvíz nem fekszik magasan. Ott viszont, ahol igen, hamar feltelnek a pöcegödrök, sokat kell szivattyúzni, ami megterhelést jelent a kisjövedelmű családok számára.

– Kötelessége az önkormányzatnak kiépíteni a szennyvíz-csatornát. Elindítottuk a folyamatot már néhány éve, ám eddig nem volt rá anyagi lehetőségünk. 2018-ban pályáztunk a PNDL2-nél, azonban az árak utána annyira elszaladtak, hogy nem tudtunk nekikezdeni a munkálatoknak. Amire meghirdettük volna a licitet, arra már nem volt elég a rendelkezésünkre álló pénz – magyarázta az elöljáró.

Nemrég a Cseke Attila szaktárcavezető által irányított minisztérium felvállalta a szerződések összegének kiegészítését, amit a kovásznai önkormányzat igényelt erre a beruházásra is.

– Ezt követően licitre bocsátottuk a munkát, megkötöttük a kivitelezési szerződést a brassói EORABH kft. által vezetett cégek közötti társulással, a napokban pedig kiadjuk a munkakezdési parancsot. Ez az jelenti, hogy 1−2 héten belül a cég elkezdi a munkálatokat Csomakőrösön. A beruházás 3.763.420 lejbe kerül áfa nélkül, a kivitelezési periódus 18 hónap – tette hozzá a polgármester.

A kőrösi csatornahálózat műszaki megoldása úgy néz ki, hogy a szennyvizet felpumpálják az országút mentén Kovásznára, ott csatlakozik a városi vezetékre, és azon keresztül jut majd a szennyvíztisztítóba.

Egy másik PNDL2-nél elnyert pályázatnak köszönhetően nemsokára elkezdik folytatni az évek óta félbehagyott patak menti óvoda építését. A beruházást annak idején az óvodaközpont kezdte el, kormányzati pénzből finanszírozták, amíg el nem fogyott a pénz, és a munkálatokat abba kellett hagyni. Ezt követően átvette az önkormányzat, és a PNDL2-nél pályázott befejezése céljából.

– Ugyanúgy jártunk, mint a csatorna esetében. Újraterveztük a hátralévő munkálatokat, és amire licitre bocsátottuk, nem volt elég a pénz. A kért kiegészítést megkaptuk erre a munkálatra is, a licitet a kovásznai Import Export Consac Kft. nyerte el, nemsokára kiadjuk nekik a munkakezdési parancsot – fejtette ki Gyerő.

Mint hangsúlyozta, az óvodaépület több szempontból is fontos a közösség számára, hiszen jelenleg nincs megfelelő helye minden csoportnak. Igaz, hogy nemrég vehette át az intézmény a református egyházközség által építtetett épületet, egyes csoportok továbbra is az Orbán Balázs iskolaközpontban működnek.

– Az iskola részéről is elvárás, hogy szabadítsuk fel a helyet számukra, de az óvodaközpont is igényli a saját épületet – tette hozzá az elöljáró.

A munkálatok 3.496.969 lejbe kerülnek, a kivitelezési periódus ebben az esetben 24 hónap.

Hozzászólások