Hirmondo

Több épületet is felújítanak

Több épületet is felújítanak

Amint arról nemrég beszámoltunk, Kovászna város önkormányzata kiaknázza a PNRR által kínált pályázati lehetőségeket. Ezek közül kettőt már be is nyújtottak, de továbbiakban is gondolkodnak. Növelik a líceum épületének hőhatékonyságát, valamint a polgármesteri hivatalét, tervben van továbbá bicikliút kiépítése és okos hulladéktárolók kihelyezése is.

A fürdőváros 3.190.000 eurós pénzkeretből gazdálkodhat a PNRR pályázatok által. A tanács elkezdte a keretet költeni, legalábbis tanácshatározattal meghatározták azokat az irányokat, amelyeken el szeretnének indulni. Eddig két pályázatot nyújtottak be.

Az egyik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum épületegyüttese hőhatékonyságának növelését célozza. Ennek érdekében tetőcserét eszközölnek, leszigetelik a falakat, kicserélik a nyílászárókat, és adott mértékben belső munkálatokat is végeznek. Mindez 1.548.360 euróba kerül.

– Ezeknél a projekteknél az egyik feltétel az, hogy elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni. Mi ide hat darabot vásárolunk, ami 150 ezer euróba kerül. Még nem tudjuk pontosan, hová lesznek telepítve, de mindenképpen az iskola közelébe – tette hozzá Gyerő József polgármester.

Ahhoz, hogy az épület megkapja a tűzvédelmi engedélyt, egyéb munkálatok is szükségesek. Egyúttal ezeket is elvégzik: a kazánházat el kell költöztetni, belső és külső lépcsőket kell építeni stb.

Hasonló munkálatok a hivatal épületén

Az önkormányzat nemrég vásárolta meg a polgármesteri hivatal addig magántulajdonban lévő szárnyát, most pedig a teljes épületre benyújtották a pályázatot. Ebben az esetben is az energetikai hatékonyság növelését célzó projektről van szó, tehát tetőcsere, falak szigetelése és nyílászárók cseréje van tervben. Mindemellett mindkét épületet környezetbarát energiaforrásokkal látják el, fotovoltaikus pannók, légcserélők stb. felszerelésével.

Továbbá egy harmadik ilyen célú pályázatot is szeretne a tanács benyújtani, amely a vajnafalvi Avram Iancu-iskola 1−4. osztályainak helyet adó épület munkálatait foglalná magába.

– Most zajlik az előzetes tanulmányok elkészítése. Meg kell rendelnünk két típusú dokumentációt is szakcégektől, a földrengés-biztonsági felmérést, valamint az energetikai hatékonysági felmérést. A határidő június végén van, addig elkészül a tanulmány, elfogadjuk majd tanácshatározattal, és feltöltjük ezt a kérésünket is az adott platformra – fejtette ki a polgármester.

A fennmaradó pénzkeret kérdése

A város rendelkezésére álló keretből fennmaradó összegből bicikliutat építene a tanács a vasútállomás és a Penny üzlet közötti kétkilométeres útszakasz mentén. A városháza szükségesnek látja ezt a beruházást is, hiszen a jövő a környezetkímélő közlekedésé.

– A belváros területén sajnos annyira szűkek az utcáink, hogy olyan paraméterekkel rendelkező bicikliutat, amelyet finanszíroz az unió, nem tudunk kiépíteni. Az állomás felé viszont van bőven helyünk, így az a legalkalmasabb szakasz erre – magyarázta Gyerő.

Továbbá gondolkodnak abban is, hogy okosváros megoldásokra pályázzanak. A közösség részéről visszatérő panasz, hogy nagyon zavaró sokszor a lakótelepi hulladéklerakók helyzete.

– Mi 2016 után ezeket felújítottuk, betonplatformokat öntöttünk, ketreceket építettünk, ahová a szemeteseket be lehet helyezni, viszont látjuk azt is, hogy gyakran letörik ezekről a lakatot, adott személyek kukáznak, széthányják a szemetet, egyszóval vannak gondok. Éppen ezért, amennyiben lehet okos, földbesüllyesztett lerakó állomásokra pályázni, finanszírozást igényelni ilyenre, és a pénzkeretünk is elég lesz néhány darab kiépítésére, mindenképpen szeretnénk megragadni a lehetőséget. Ez a beruházás mindenképpen hasznos lenne a lakók számára – zárta beszámolóját az elöljáró.

 

Az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és a Városi Művelődési Ház szervezésében hétfőn az Ignácz Rózsa-teremben a szerző jelenlétében Kiss Jenő ny. megyei könyvtárigazgató bemutatja Másréti Kató Zoltán: Az önvizsgálódás tárcái című könyvét.

Másréti Kató Zoltán Kovásznán született 1969-ben. Előbb Temesváron (1987–1990), azután Kolozsváron (1992–1997) járt egyetemre, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia Karán tanított tanársegédként (1997–2000). 2000–2006 között a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Néhány hónapos olaszországi és horvátországi tartózkodás után, 2007-ben Bécsben telepedett le. A műbútorasztalos családi hagyományt folytatva előbb a híres Friedrich Otto Schmidt manufaktúra alkalmazottja, majd 2010–2019 között saját bútorrestaurátor-műhelyt alapított és tart fenn Bécs belvárosában. 2019-től a Bécsi Érsekség alkalmazottja.

Írásai a Bécsi Naplóban, a Brassói Lapokban, a Magyar Múzeumokban, a Magyar Naplóban, az Irodalmi Jelenben és a maszol.ro portálon jelentek, jelennek meg. A Bécsi Napló szerkesztőségének, illetve a Bornemisza Péter Társaság elnökségének a tagja.

Kötetei: Óraátállítás. Elbeszélések, tárcanovellák, karcolatok (Bécs, (2020); Ismeri Ön Freudot? (Brassó, 2020); A sötétség közepe, (Brassó, 2021); Gondolatfúgák (Brassó, 2022).

Hozzászólások