Hirmondo

RÖVIDEN

Sárfalván is átadják a kultúrházat

Múlt pénteken Szászfaluban avatták fel az önkormányzat által felújított kultúrotthont, amely Kovászna Megye Tanácsa támogatásával valósult meg. Január 17-én Sárfalván folytatódik a sor, a program reggel 10 órakor a Halvirág Bábszínház Kőleves című bábelőadásával veszi kezdetét. 11 órától ismét a gyerekeknek kedveznek a Mózsikácska együttes Kalamajka című gyerekkoncertjével. A hivatalos átadó ünnepség ezúttal is 17 órakor kezdődik, beszédet mond Bokor Tibor polgármester. Ezután Tamás Sándor a Szent Anna-tó képi megjelenítése 1914 előtt című előadására kerül sor, a programsorozatot az Orpheum tagjai Szilágyi Nóra, Kosztándi Zsolt és Ráduj Gábor zárja, akik Karády Katalin és Seress Rezső dalaiból állítottak össze egy válogatást.

Parkolóhelyek kiadása

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésre bocsát 2020. január 28-án, kedden 15.30 órai kezdettel szabadon maradt parkolóhelyeket a következő utcákban/kerületekben: 1918. december 1. utca első zóna (4, 31, 43, 61), második zóna (7, 10, 29, 52), harmadik zóna (59, 78, 93, 95, 104), Fecske utca / Új utca (18, 22, 28, 31, 35, 37, 39, 40, 52, 56, 57, 58, 63, 65, 78, 79, 88, 93, 94, 97, 99, 111, 126, 127, 128, 129, 131, 132, 133, 134, 135, 136, 137, 138), Millennium Park (1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 23, 24, 25, 28, 47, 51, 53, 54, 55, 56, 57), Margaréta utca (32, 37, 39, 55, 47). A jelentkezési iratcsomók benyújthatók 2020. január 27-én, hétfőn 15.00 óráig a Kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal iktatójába.

A következő iratok szükségesek: típuskérés (beszerezhető a városrendészeti irodától), személyazonossági igazolvány másolata, lakás tulajdonjogát bizonyító irat másolata, a személygépkocsi járműigazolványának másolata, a helyi adóhivatal által kiállított bizonylat, a személygépkocsi használati jogát bizonyító irat másolata (pl. leasing-szerződés) – esettől függően, fogyatékossági fokozatba való besorolást igazoló bizonylat – esettől függően, nyugdíjszelvény másolat férjnek és feleségnek – esettől függően.

Hozzászólások