Hirmondo

Pályázatok minden mennyiségben

Pályázatok minden mennyiségben

Jénáki Csongor polgármesterrel a megvalósítások számbavétele mellett az idei tervekről, így a hamarosan esedékes utcagyűlésekről is beszélgettünk.

– 2020 utolsó harmada számomra elsősorban a tanulásról szólt. Szeretem kikérni az idősebb, tapasztaltabb személyek véleményét, azokét, akik jártasabbak az általam betöltött tisztségben. A szakmámban húszéves rutinnal rendelkezem, de polgármesterként még az út elején vagyok. Ám nap mint nap új tapasztalatokkal gazdagodom, és úgy vélem, egyre inkább felnövök a feladatokhoz – vélekedett beszélgetésünk elején Jénáki Csongor. Amint a folytatásban kiderült, a tavalyi év vége nem csak a tanulásról szólt.

Hirdetés
Hirdetés

Korszerű kultúrotthon

– Az online tanítást segítendő, laptopokkal és táblagépekkel támogattuk a Bem József Általános Iskola pedagógusait és diákjait, pontosabban ötven táblagépet szereztünk be a tanulók, illetve tizenöt laptopot a tanítók és tanárok részére. Emellett a faluban díszvilágítást szereltünk fel, az iskolában karácsonyfát díszítettünk, és a gyerekeknek ajándékcsomagokat állítottunk össze, ahogy ezt az előző években is tette az önkormányzat. A felsőlemhényi kultúrotthon felújítása is megtörtént a megyei tanács támogatásával, a teljesen felújított színpad elé automatizált függöny került. Ugyancsak a megyei tanács támogatásával hozzáláttunk az alsólemhényi orvosi rendelő felújításához, kimeszeltük, nyílászárókat cseréltünk, részben bebútoroztuk a rendelőt, elkészítettük az egyik mosdót. Idén véglegesítenénk a felújítást. A bútorzat kiegészítése, a fürdők felújítása és padlócsempe lerakása mellett a helyi tanácsnak és a rendelőnek helyt adó épület két lépcsőházát is felújítanánk, és ami a rendelőt illeti, az Országos Befektetési Társaságnál (CNI) annak korszerű eszközökkel való felszerelésére pályáznánk – sorolta az elöljáró.

A felsőlemhényi rendelő is szívügye, ám a CNI kiírása akkreditált, működő rendelőkre vonatkozik.

– A felsőlemhényi orvosi rendelőn a közelmúltban cseréltünk nyílászárókat, és azon dolgozunk, hogy az orvos ott is mielőbb rendelhessen – mondta. – A Bem József Általános Iskola felújításához még tavaly év elején hozzáláttak, ennek finanszírozása zömében önerőből történik, ugyanakkor sikerrel pályáztunk a megyei önkormányzatnál, ahonnan 150 ezer lejt kaptunk, amit az épület tetőszerkezetének és a cserepek, továbbá a tetőcsatornák cseréjére fordítottunk. A felújítást tavasszal kellene befejeznie a vállalkozónak. Amint arról korábban szóltunk, munkájuk hagyott kívánnivalót maga után, ám most új munkások jöttek, egyenesen Indiából, és majd a határidő lejártával húzzuk meg a vonalat.

Lassan haladnak az alsólemhényi iskola felújításával

Útkorszerűsítés és utcagyűlések

Ami a terveket illeti, azokban sincs hiány.

– Megkaptuk az engedélyeket a Toró-üzlettől a nyujtódi kijárat irányába, az országút mentén elkészítendő mintegy 650 méteres járda és korszerű vízelvezető árok elkészítésére, amelyet ugyancsak önerőből valósítanánk meg. Év elején elindítottuk a területrendezési tervet is, mely keretében kibővítjük a belsőségeket. Főként a Lemhényrétről van szó, ahol a beépíthető részeket beltelkesítenénk, hiszen sokan létesítenének ott hétvégi házakat. Bízom benne, idén ez megtörténik.

A mezei utak karbantartásáról sem feledkeznek meg, hangzott el a folytatásban.

– Az eső miatt járhatatlanná vált mezei utak kijavításához már tavaly hozzáláttunk, ám az időjárás, illetve az erőgépek meghibásodása miatt abba kellett hagynunk. Nem kevesebb mint 35 kilométer mezei úttal számolunk, melynek gondozása rendkívül költséges. Ezért a helyi tanács határozata alapján a lakosságnak 20 lej hektáronkénti illetéket kell fizetnie ezek karbantartására. Megjegyzem, ez nem fedi a szükséges költségeket.

A Veresvíz felé vezető műút és a Felsőlemhény közötti, a Vadaskertig tartó, mintegy 700 méter hosszú útszakaszt is felújítanák.

– Még nem tudjuk, honnan teremtjük elő a szükséges anyagiakat, ám idei terveink között szerepel a korszerűsítés – hangsúlyozta.

Emellett a felsőlemhényi iskola, illetve a kultúrotthon előtti terület térrendezését is elvégeznék. Elkészült a látványterv, lebontanák a régi kertet, parkosítanánk a teret. Az Angustia LEADER-csoportnál egy haszonjárműre pályáznak a területrendezéshez szükséges eszközök szállítására, és idén végre hozzálátnának egy 5,6 kilométeres útszakasz aszfaltozásához is.

– A PNDL2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében nyertes pályázatunknak köszönhetően az alsólemhényi Alszeg és Kismező utcákat újítjuk fel, illetve folytatjuk a felsőlemhényi 2B jelzésű községi út korszerűsítését. Az aszfaltozás mellett az utak mentén korszerű vízelvezetőket is létesítünk. Két cég jelentkezett a munkára, bízom benne, hogy a licit hamarosan lejár, és tavasszal munkához látnak. A kivitelezési határidő jövő év december 22-e – fejtette ki az elöljáró.

Idén egy 5,6 kilométeres útszakasz korszerűsítéséhez látnának hozzá
A gázhálózatot is kibővítenék. Amennyiben elindul a PNDL3-program, megpályáznák a gázhálózat bővítését, ugyanis a meglévő csupán a felsőlemhényi hídig terjed, ahogy a szennyvízcsatorna-hálózat is. Épp ezért az Aquacovnál, illetve, amennyiben máshol nyílik rá lehetőség, arra sem mondanak nemet, a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére pályáznak.

A megyei tanácsnál a sportlétesítmények, nevezetesen az alsólemhényi iskola szomszédságában található műfüves pálya és a hozzátartozó öltöző felújítására pályáznának idén. A Szent Mihály-hegyi műemlék templom felújítása kicsit megtorpant. Bár a határidő még nem járt le, nem valószínű, hogy novemberig végeznek a munkával, így ez vélhetően még hosszú folyamat. Megjegyezte, a lehetőségek függvényében az erdei utak, illetve mellékutak karbantartására is hangsúlyt fektetnének, ám amíg nincs idei költségvetés, minden kérdéses.
– Amint azt korábban említettem, fontos számomra a lakossággal való kommunikáció. Ezt a jelenlegi járványhelyzetben leginkább szabadtéri utcagyűlések formájában látom megvalósíthatónak, amelyeket az időjárás függvényében már január végén elkezdenék – summázott.

Hozzászólások