Hirmondo

Összetett kérdés…

Sepsibodok községben már szinte megszámlálhatatlanná váltak a „medve-esetek”. Az erdők királya már évek óta rendszeresen látogatja, mára szinte uralja a lakott területeket és azok környékét.

Volt rá példa, hogy Bodokon a főút mellett élők portájára ugrott be a kapu tetején a forgalmas út irányából, és okozott jelentős kárt a kisállat-gazdaságban, de rendszeresen ellátogatott az oltszemi és bodoki méhészek kertjébe is, ahol nemcsak tönkretette a felszerelést, a méhállományt is jelentősen megritkította.

Ma már a helyiek sötétedés után vagy kora hajnalban rettegnek gyalog a vonatállomásra menni, mert a medve gond nélkül jár-kel a sínek között, és az odáig vezető úton. A zalániak kétszer is meggondolják, hogy elinduljanak-e gyalogosan a faluból fényes nappal, hiszen egy anyamedve két bocsával „befészkelte magát” a főút mellett található bodoki kaszárnya területére. Lassan a nap minden szakaszában, de főként délután, kockázatos a mezőgazdasági területekre menni, mert jó pár anyamedvével és kicsinyeivel találkozhatnak a gazdák.  

„Egy szó, mint száz, tarthatatlanná vált a helyzet. A medve értékesebb lett, mint az ember. A múlt héten a Környezetvédelmi Minisztériumban részletesen ismertettük a nálunk uralkodó helyzetet. A miniszterasszony megértette a helyzet súlyosságát, ígéretet tett arra, hogy felszabadítják a kilövési tilalmat és sürgősségi kilövési engedélyeket is adnak, azonban haza se értünk, s a miniszterasszony lemondott” – részletezte Fodor István polgármester. 

„A vadállomány túlszaporodásának kérdése összetett. Egy medvének például legkevesebb 200-300 hektár terület szükséges ahhoz, hogy megéljen. A túlszaporodás jele, hogy a nagymedvék kiűzik a területükről a kisebb egyedeket, így azok a falvak közelébe merészkednek élelemért. Két éve letiltották a kilövési kvótát a medvére, addig a vadászegyesületek évente országszinten ötszáz bundást lőttek ki” – részletezte az elöljáró.

Hozzászólások