Felhívás!

Október végére befejezik a felújítást

Október végére befejezik a felújítást

Egyik korosztállyal sem tudott bajnokságba iratkozni idén az FC Szentkatolna, a nyár elején hozzálátott felújításoknak azonban nemsokára a végére érnek a futballpályán. Az edzések, barátságos mérkőzések pörögnek, remélik, jövőre bajnokságban is megmérettethetik magukat.

Az önkormányzat idei költségvetéséből egy 100 ezer lejes tételt irányozott a helyi futballpálya felújítására, amelyből a pályát elegyengették, dróthálóval kerítették be, új padokkal szerelték fel a lelátót, illetve az öltöző felújítását is biztosították.

– Most már elégedettek vagyunk, hiszen sikerült a pályát annyira rendbe tenni, hogy elég jó körülmények között lehet futballozni rajta. Az öltöző felújítása is 80 százaléknál tart, jelenleg a vízvezetés van folyamatban, illetve még néhány apróbb munkálat van csak elmaradva. Ezeket mindenképpen szeretnénk még október végéig befejezni. Szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a modernizációhoz. Összeállás nélkül nem sikerült volna, hiszen mindent saját erőből, közmunkával végeztünk el. Hétvégénként dolgoztunk, általában 15–20 emberrel, segítettek azok a falusfelek, akik tenni akarnak a közösségért. Így munkadíjjal abszolút nem kellett számolnunk, ami nagy segítség volt – mondta el Fábián Domokos edző.

Az edző pozitívumként könyveli el továbbá azt is, hogy a nyár folyamán több barátságos mérkőzést is sikerült megszervezniük, amire elég sok embert ki tudtak csalni a lelátóra.

– Sok visszajelzés érkezett arról is, a nyári vakáció ideje alatt, délutánonként gyerekektől volt népes a futballpálya, sokan jöttek ki focizni. Ennek is nagyon örülünk, hiszen sikerült őket kimozdítani a négy fal közül, a számítógépek, mobiltelefonok, a virtuális játékok világából – fejezte ki örömét.

A helyi tanács további tízezer lejjel támogatta az egyesületet, amelyet felszerelések vásárlására, kiszállások biztosítására költhetnek. Nyáron még úgy tervezték, hogy idén ősszel több bajnokságba is beneveznek, ami több rend mezt, utazásokat jelentett volna, azonban ez nem jött össze az egyesületnek.

– Sajnos nem minden alakult a terv szerint. Nem a mi hibánk, de nem úgy alakult, amint elképzeltük, hiszen a mostani vírushelyzet miatt nem indult felnőtt bajnokság az országban. Mi egész végig erre készültünk, egy igazi megmérettetés jót tett volna a csapatnak – tette hozzá.

A húsztagú felnőtt csapat azokból a játékosokból tevődik össze, akik régen még futballoztak Szentkatolnán. Az edző azonban már nyáron hangsúlyozta, a fő céljuk az lenne, hogy utánpótlást neveljenek, éppen ezért edzenek gyerekekkel is, több korosztályban.

– Az ifjúsági csapatban 15–18 gyerekkel edzünk hetente kétszer. Legalábbis a nyáron így volt, most az iskolakezdés miatt egyeztetnünk kell még, hogyan alakul ez majd a továbbiakban. Van továbbá a „törpe csapatunk” is, ahová 5–9 évesek járnak, velük hetente egyszer futballozunk. A felnőtt csapattal is hetente egyszer edzünk, néha barátságos mérkőzés is be van ütemezve; ha az elmarad, helyette is edzést tartunk – vázolta Fábián.

Mint mondta, a legfájóbb számára az, hogy nem tudtak beiratkozni a nemrég elindult ifjúsági korosztályos bajnokságba sem. Ez pénzügyi okok miatt történt így, de remélik nagyon, hogy jövőre rendeződik ez is, valamint a vírushelyzet is megengedi, hogy a felnőttekkel játsszanak a bajnokságban. Fábián szeretné, ha legalább egy korosztállyal sikerülne a következő évben élesben is megméretkezni, de addig is folytatják az edzéseket, barátságos mérkőzéseket.

Az edző továbbra is szívesen várja a gyerekeket futballozni minden korosztályból, elsősorban a község területéről, de akár más településekről is. Jelentkezni lehet az FC Szentkatolna zárt Facebook-csoportjában, ahol Fábián Domokossal kell felvenni a kapcsolatot.

Hozzászólások
Pénteken is folytatják a sztrájkot a bukaresti közszállítási vállalat alkalmazottai

Pénteken is folytatják a sztrájkot a bukaresti közszállítási vállalat alkalmazottai

Pénteken is folytatódik a Bukaresti Közszállítási Vállalat (STB) szakszervezete által kirobbantott sztrájk, a járművezetők nem hajlandók működésbe helyezni a buszokat, trolibuszokat és villamosokat, annak ellenére, hogy a fővárosi törvényszék csütörtöki határozatával felfüggesztette a sztrájkot, és elrendelte a fővárosi tömegközlekedés azonnali újraindítását.

„Eljöttünk, hogy imádjuk Őt”

„Eljöttünk, hogy imádjuk Őt”

A tavaly sajnálatos módon elmaradt, és az idén megcsonkulva zajlik január 16–23. között Sepsiszentgyörgyön a Krisztus-hívők egységéért évi rendszerességgel megszervezett imahét. A koronavírus-járvány miatt ugyanis csupán a város református egyházközségei vesznek részt rajta. Éppen ezért ökumenikus helyett, egyetemesnek nevezték el a naponta más-más templomban, vendég lelkipásztor igehirdetésével megtartott és megtartandó istentisztelet-sorozatot.

Electrica: az ügyfelek 99%-a már a kompenzálás előtt az árplafonnál olcsóbban kapta az áramot

Electrica: az ügyfelek 99%-a már a kompenzálás előtt az árplafonnál olcsóbban kapta az áramot

Az Electrica Furnizare szolgáltató háztartási fogyasztóinak mintegy 99 százaléka már az energiaár-kompenzálásról szóló sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése előtt a megszabott árplafonnál olcsóbban kapta az áramot, így a 2021 novemberi és decemberi fogyasztásukra nem volt alkalmazható az árkorlátozás, mintegy 700 ezer ügyfél pedig nem volt jogosult kompenzálására – közölte a szolgáltató.