Hirmondo

Nem pihen a KISZ

Nem pihen a KISZ

Idén is eseménygazdag évet zárnak, amint az Biró Erika, a hagyományok újraélesztését és a közösségi programokat zászlajára tűző Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet (KISZ) és a Háromszéki Népfőiskola elnöke által készített számadásból kiderül.

A KISZ februárban farsangi bált rendezett, ahol a bagolytemetés nagy sikernek örvendett. „Férjemmel segítettünk a szervezésben és a lebonyolításban a helyi fiatalok alkotta Szent Mihály Színjátszó Csoport tagjainak, aztán úgy döntöttünk, a bálok szervezését a folytatásban a színjátszó csoport tagjaira bízzuk. Azonban a dolgok nem a remélt módon alakultak, a szüreti bál idén el is maradt, ezért ismét melléjük álltam, most éppen a karácsonyi színdarabos bál szervezésében segítek”, osztotta meg lapunkkal Biró Erika. Hozzátette, a néhány éve felélesztett hagyományt, a bagolytemetést jövőre is megrendeznék.

Tavasszal a lemhényi Szent Benedek Otthonban sikeres nótaestet rendeztek, melynek meghívottja Balogh Csengeri Lajos prímás volt. „Karácsony és szilveszter között ismét tartanánk nótaestet, amennyiben Lajos bácsi vállalná a muzsikálást. Szeretnénk, ha lenne folytatás, három–négy alkalommal legalább”, vázolta a terveket. Nyáron a kézdivásárhelyi Egyenlő Esélyekért Egyesülettel partnerségben a Háromszéki Népfőiskola harmadszor szervezte meg az Őseink nyomában kalandtábort V–VIII. osztályos diákok számára. „A KISZ két fiatalt támogatott, esszé- és riportpályázatot hirdettünk meg a lemhényi tanulók számára, és mindkét kategória nyertesei részt vehettek a homoródfürdői táborban”. Hozzátette, jövőben ugyanígy céljuk támogatni a helyi diákokat. „Ez ugyanis motiváció a gyerekek számára, hogy foglalkozzanak településük hagyományaival, múltjával”, érvelt. Ugyanakkor segítettek az Egyenlő Esélyekért Egyesület által a Bem József-iskolában rendezett mesemondó verseny lebonyolításában is.

Hirdetés
Hirdetés

A KISZ a Communitas Alapítvány támogatásával júliusban kézművestevékenység-sorozatot indított el, első alkalommal a kézdiszentléleki Török Teréz „Tike” és a szörcsei Konsza Júlia magyartanár vezetésével nemezelést tanulhattak a gyerekek. „Az üveg- és fafestés alapjait én adtam át a kicsiknek, emellett volt díszkészítés, illetve ebben a hónapban gyöngyfűzés a szörcsei Szász Ildikóval”. Amint arról írtunk, a KISZ a helyi önkormányzattól megkapta az alsólemhényi iskola szomszédságában levő, egykori szolgálati lakást, ahol a Biró Attila és Bene Zoltán által 2008 óta gyarapított első- és második világháborús magángyűjteményt rendeznék be. „A terem felújítása következik, majd a terem berendezése, reményeink szerint ez még a télen megtörténne, aztán legkésőbb tavasszal megnyitnánk a tárlatot a látogatók előtt”, summázott Biró Erika.

Hozzászólások