Hirmondo

Nagymózeses fiú lett a diákszónok

Nagymózeses fiú lett a diákszónok

Tizenegy középiskolás vett részt hétfőn, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban tartott Zúg Március Szónokversenyen. A nyertes, Cisar Krisztián Bogdan szónoklatát március 15-én, a Gábor Áron téri ünnepségen hallhatják a jelenlévők.

 

Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete által megrendezett XIV. Zúg Március Szónokversenyen Kézdivásárhely három középiskoláját, a Nagy Mózes Elméleti Líceumot, a Református Kollégiumot és az Apor Péter Szakközépiskolát képviselték a diákok.

A verseny során a szónokoknak négy perc állt a rendelkezésükre, hogy bemutassák az általuk írt, szabadságharc témakörét érintő beszédüket. Az előadásmódot, a szöveg üzenetét, mondanivalóját Józsa Irén ny. magyartanár, Ménessy Kinga, a város által működtetett kommunikációs iroda vezetője és Simon Anikó, a torjai Kicsi Antal Általános Iskola magyartanára értékelte. Győztesként a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizedik osztályos tanulója, Cisar Krisztián Bogdan került ki, felkészítő tanára Deák Ferenc volt. A nyertes beszédét március 15-én hallhatják az érdeklődők a Gábor Áron téri ünnepségen. Második díjban a Nagy-Babos Tamás magyartanár által felkészített Mikola Csengele, a Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. osztályos tanulója részesült. Ő március 15-én, a városi önkormányzat által szervezett díszvacsorán szónokolhat. A verseny harmadik díja is a Nagy Mózes Elméleti Líceumba került, a kilencedik osztályos Demeter Dániel révén, akit Nagy-Babos Edit készített fel a megmérettetésre. A zsűri egy dicséretet is kiosztott, a Református Kollégium tizedik osztályos tanulójának, Jánosi Zsoltnak, akinek felkészítő tanára Rancz-Gyárfás Zsuzsa volt.

Az előző évekhez hasonlóan, Fejér László Ödön háromszéki szenátor felajánlásában az első helyezett diák 150 lej, a második 100 lej, a harmadikdíjas diák pedig 50 lej jutalomban részesült, emellett a résztvevő szónokok, felkészítő tanáraikkal együtt részt vehetnek egy bukaresti kiránduláson.

A XIV. Zúg Március Szónokverseny indulói: Tamás Fanni, X. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Albu Zsanett Diana, X. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Kovács Alpár Botond, XI. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Pethő Linda, XI. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Kovács Andrea, IX. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Demeter Dániel, IX. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Cisar Krisztián Bogdan, X. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Mikola Csengele, XI. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum; Daczó Bernadette, IX. osztály, Apor Péter Szakközépiskola; Musnoi Krisztina, IX. osztály, Református Kollégium; Jánosi Zsolt, X. osztály, Református Kollégium.

Pap Eszter Edina

Hozzászólások