Hirmondo

„Munka, az mindig van”

„Munka, az mindig van”

Játszóterek, kultúrotthonok, buszmegállók felújítása, az ivóvíz- és csatornázási rendszer kialakítása mellett még számos tennivaló van Kézdiszentkereszt községében – tudtuk meg Páll Endre polgármestertől, akivel az idei költségvetésből tervezett munkálatokról, falunapokról, intézmények támogatásáról beszélgettünk, illetve szó került a tanácsülésen uralkodó hangulatról is.

– Év eleje van, milyen terveket tart idénre a legfontosabbnak? Mi az, aminek a költségvetésből meg kell valósulnia?

– Egyelőre még nem tudunk pontos összeget az idei költségvetéssel kapcsolatosan, de azt hiszem, akármennyi pénzt kapunk, elköltjük, mert rengeteg tervet dédelgetünk. Elsőként a játszóterek felújítását említeném, ugyanúgy mindkét település buszmegállóinak újráépítése is prioritást élvez, a helyi óvodánál szeretnénk építeni egy új kazánházat, mivel a meglévő nem felel meg a tűzoltósági előírásoknak. Szintén az óvoda melletti területre készítünk egyelőre egy tervet a bölcsőde felépítésére, majd miután sikerült a papírokat elrendezni, a munkálatoknak is nekilátunk. Az sem akadály, ha nem lesz pályázati kiírás, mert akkor saját költségvetésből igyekszünk megvalósítani. Emellett idén is nagy figyelmet fordítunk az ivóvíz és szennyvíz csatornázási projektjére, amelyre csak a pályázatot sikerült leadni. Két helyre is benyújtottuk a pályázati iratcsomót, az egyiknél visszautasítottak, a másik helyen még várjuk a választ. A gáz bekötését is fontosnak tartjuk, a kézdiszentléleki, almási, esztelneki, lemhényi polgármesterrel együtt folytattunk megbeszélést ez ügyben. Szeretnénk a megyei tanácsnál pályázatot leadni felszerelésekre az orvosi rendelőhöz, hátha ezzel családorvost ösztönöznénk arra, hogy Kézdiszentkereszten folytassa a munkáját, mivel jelenleg nincsen a községben. Szintén a megyei tanácsnál szeretnénk pályázni a kultúrházak felújítására, korszerűsítésére. Emellett folytatjuk az aszfaltozási munkálatokat, illetve az utcák törtkövezését, mert rengeteg sár felkerül a mezőgazdasági gépek miatt az utakra. A településen a főút melletti árkokba, a lakóházak bejáratánál gyűrűket helyeznénk el, hogy esőzések után a víz ne öntsön ki. Emellett leadunk egy pályázatot az Angustia Egyesülethez tűzoltó-felszerelésre. Prioritásunk az utcák telekkönyvezése is, itt pedig megemlíteném, hogy a mezőgazdasági telekkönyvezések is folyamatban vannak, közel 300 telekkönyvet vehetnek át a tulajdonosok. Természetesen még számos terv van, amelyet ha a költségvetés engedi, szeretnénk megvalósítani.

– Milyen munkálatok folynak jelenleg a községben?

– Most inkább tervezési folyamatok zajlanak, mert az időjárás miatt nem lehet kint dolgozni. Amíg az idő még engedte, a bélafalvi kultúrotthonnak felújítottuk a mosdórészét, és ülepítő tartályt szereltünk fel.

– A község fejlesztése mellett mire jut még pénz? Egyház, oktatás, tánccsoport?

– Miután a költségvetés meglesz, helyi szinten pályázatot írunk ki a civil szervezetek részére, amelyre reméljük, jelentkezni is fognak. Pályázat nélkül pénzt nem adhatunk, csupán ilyen módon.

– Számíthatunk-e idén Polyán-napokra, ha vége lesz addig a járványnak?

– Mi nagyon szeretnénk, hogy falunapokat tarthassunk, de mivel május elején szoktak lenni, nem látok jelenleg nagy esélyt rá. De ha májusban nem is, a későbbiekben szeretnénk megtartani, hiszen mindenki számára fontos, és a testvértelepüléseink küldöttségei is várják már, hogy meglátogassanak. Ahhoz azonban, hogy a Polyán-napokat megszervezhessük, már el kellene kezdeni a készülődést: fellépőt kellene hívni és hasonlók, de amíg ilyen bizonytalan a helyzet, addig ez nem lehetséges.

– Milyen a hangulat a tanácsban, hogy megy a tervezés?

– Kevés tanácsülést tartottunk még a választások óta, de én úgy látom, eddig nagyon jó az együttműködés, nem húz szét a csapat, hiszen csak egy új tanácsos érkezett.

– A jelek szerint milyen lesz a 2021-es év Polyán és Bélafalva számára?

– A vírus ellenére jól haladtunk tavaly a munkálatokkal, és idén is megteszünk mindent ennek érdekében. Mivel még év elején vagyunk, egészségben gazdag, boldog új évet kívánok a község minden lakójának. Próbáljuk a község lakosságát értesíteni mindenről, most már a Facebookon is. Szívesen fogadok javaslatok, kritikákat, ha valamivel nem értenek egyet, sőt, el is várom, hogy visszajelzéseket küldjenek. Kérném a türelmüket a folyamatban levő megvalósításokhoz.

Hozzászólások