Júliusban átadják az angyalosi ravatalozót

Júliusban átadják az angyalosi ravatalozót

Berde József polgármesterrel legutóbb akkor beszélgettünk, mikor még nem volt költségvetése Gidófalva községnek, holott már 100 nap is eltelt volt az évből. Mire jut, mire marad, minek fogtak neki? – kérdeztük.

Lejárt a határidő, ameddig a cégek jelentkezhettek a Gidófalvától Étfalva-Zoltán és Fotos-Martonos felé tartó utak aszfaltozásának a kivitelezésére – számolt be az elöljáró. Három jelentkező van, ha fellebbezéssel nem bonyolítják meg a dolgokat, akkor hamarosan nekifoghatnak a munkálatnak – bizakodott a polgármester.

A község költségvetéséből pénzt különítettek el az Étfalva-Zoltánba tervezett ravatalozó előtanulmányára, de más építkezések is tervbe vannak véve, hiszen az étfalvi kultúrotthon udvarára két tűzoltó szertárt építenének. Gidófalván készül már – a futballpályával párhuzamosan – a víz- és áramhálózat, illetve a szennyvízcsatorna 250 méterrel való meghosszabbítása, ezt is saját büdzséből fizetik.

Már csak a simítási munkálatok vannak hátra a Szántó Emese tervei alapján elkészült angyalosi ravatalozónál, melynek átadását jövő hónapra tervezi a községvezetés.

– Keressük a lehetőséget, de egyre nehezebb pénzforrást találni az angyalosi szennyvízhálózat kivitelezésére – tudtuk meg Berde Józseftől. Az előtanulmány készen van, de a pályázati feltételek szigorodtak, csak az 1000 lakos fölötti településeken támogatják az ilyen infrastrukturális munkálatokat.

Hozzászólások