Hirmondo

Jövőre szobor készül

Jövőre szobor készül

A Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület nagy fába vágta fejszéjét. Mellszobrot szeretne állítani Czetz János 1848-as honvédtábornoknak a róla elnevezett iskola udvarára, az avatót jövő év március 15-re tervezik.

Szabó Ferenc, az egyesület ügyvezetője lapunknak elmondta, pályáztak a Bethlen Gábor Alapnál a Szülőföldem példaképei kiírásban megjelölt célokra, azaz a helybeli hírességek emlékezetét ápoló előadássorozatra és egy kisebb szoborparkra, de nem nyertek. Ez nem jelenteti azt, hogy feladták volna terveiket, Demeter István csekefalvi szobrászművészt keresték fel, hogy elvállalná-e a feladatot, aki igent mondott, ráadásul kedvező áron kivitelezné a művet, melynek összköltsége – a talapzattal, jóváhagyások illetékével együtt – mintegy 1000 euró lenne. Az önkormányzat segítségével két hete már el is szállították hozzá a szobrász által kiválasztott kőtömböt a Botos bányából.

Hirdetés
Hirdetés

A megvalósításhoz az egyesület anyagi alapja kevés, Szabó Ferenc számít a kultúraszerető lokálpatrióták adományaira, illetve felvette a kapcsolatot a budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzattal is – Czetz ugyanis örmény felmenőkkel (is) rendelkezik, akik a 17. században telepedtek le Erdélyben –, amely a támogatásáról biztosította őt.

Hozzászólások