Jót tettek, sokat gyűjtöttek

Jót tettek, sokat gyűjtöttek

Az Újrahasznosítás városa cím elnyerése érdekében Kézdivásárhely Önkormányzata és a Gosp-Com Kft. tavaly is hulladékgyűjtési versenyt hirdetett a város oktatási intézményei számára. A verseny 2018. október 1-én kezdődött és 2019. május 24-én zárult.

A feladat egyszerű volt, az intézményeknek a számukra kijelölt szelektív kukákba gyűjtötték a papírt, műanyagot, fémet, üveget, és elektronikai hulladékot is.  A nyeremény azt a három első helyezett iskolát vagy óvodát illette, ahol az említett időszakban a legtöbb lett az egy főre eső újrahasznosítható hulladék.

Az első díj egy laptop, a második egy hangfal-rendszer, a harmadik pedig egy interaktív tábla volt.

Az összesített eredmények alapján, az első helyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum áll, 10418,54 kg leadott hulladékmennyiséggel. A dobogó második fokára a 3-as Számú Napközi Otthon állt, 8036,30 kg mennyiséggel, míg a harmadik helyen a Molnár Józsiás Általános Iskola végzett 3556,70 kg-mal.

A további benevezett intézmények is szép eredményeket értek el, a Petőfi Sándor-iskola 1567,2 kg-ot sikerült összegyűjtsön a tanév végére, a Turóczi Mózes diákjai 670 kg hulladékot gyűjtöttek össze. A Manócska Napközi Otthon 1306 kg-ot szelektált ki, míg a Bod Péter Tanítóképző 480 kg-ot, a Református Kollégium pedig 1296,20 kg-ot gyűjtött össze.  

Kézdivásárhely Municípium Polgármesteri Hivatala és a Gosp-Com Kft. szervezői gratulálnak a benevezett intézményeknek!

Hozzászólások