Hirmondo

Jobban járnak, ha szerződést kötnek

Jobban járnak, ha szerződést kötnek

Valakik úgy vélték, hogy túl sok a szemét Zabolán, ezért feljelentették az önkormányzatot. Mások meg épp nem fizetnek szemétszállítási díjat, őket speciális illeték terhelik. Fejér Levente polgármesterrel beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

Néhány zabolai részéről feljelentés érkezett a környezetvédelmi őrséghez, mert szemetesnek vélték a zabolai közterületet, és ezért önkormányzatot okolták a panaszosok. Ám a polgármester által néven nem nevezett, ugyanakkor be sem jegyezett zabolai „egyesület” feljelentése túlzásnak bizonyult. A környezetvédelmi szakemberek helyszíni szemlét tartottak, és mint Fejér Levente polgármester megjegyezte: nem találtak rendellenességet.

– Szemetelésnek azért van nyoma (mint minden településen), hiszen makulátlan egy utca sem lehet, de híre sem volt a feljelentők által riadalmat keltő szemétmennyiségnek – vázolta a polgármester.

Az elöljáró hozzátette, jelenleg 12 család részesül szociális juttatásban és velük szokták a főút menti sáncok takarítását elvégeztetni. Régebb jóval több, közel 100 család volt, ám többségük nem tett eleget a munkaköri kötelességének, így csökkent a számuk.

 

Fejér Levente úgy véli, jobb, ha szerződést kötnek a lakók a TEGA-val

Fejér Levente arról tájékoztatott: a községháza kiküldte a község lakóinak a speciális illeték kifizetésére vonatkozó felszólítást, amely illetéktöbblet kifizetésére kötelezi azon lakókat, akiknek nincs szerződésük a TEGA hulladékgazdálkodási vállalattal. A helyzet tisztánlátása végett a polgármester felidézte: 2016-ban hozták meg azt a helyi határozatot, amely 10 lej/fő speciális illetékkel terheli az említett községbelieket. Erre a döntésre azért volt szükség, mert a TEGA az önkormányzatnak számlázza ki annak a szolgáltatásnak az ellenértékét is, amit a kibúvást keresőknek kellene kifizetniük. Jelenleg olyan családok is vannak, amelyek az évek során több mint 1200 lej adósságot halmoztak fel.

 

Fizetés helyet perelnek

Mint kiderült, a községben sok olyan lakó van, akik kifizette az illetéket, ám páran – egy helyi lakos buzdítására – inkább úgy döntöttek, hogy nem fizetnek, és perbe fogják az önkormányzatot.

 

Ennek kapcsán az elöljáró leszögezte, tisztességesebb megoldás lenne, ha az érintettek eleget tennének fizetési kötelezettségeiknek, mert ellenkező esetben, ha ténylegesen törvényszékre kerül az ügy, és netán a kamerás autókkal felszerelt TEGA egyetlen alkalommal bizonyítani tudja, hogy szállítottak el szemetet szerződéssel nem rendelkező lakostól, akkor a pereskedők húzzák a rövidebbet.

A polgármester szerint szomorú, hogy 2019 végén is vannak még olyanok, akik úgy vélik, ők semmilyen hulladékot nem termelnek, és fizetni sem kötelesek a szemét elszállításáért. A felbujtás miatt 63 százalékos szerződéskötési arányról 50 százalék alá esett a község, holott a megye más településein 80 körüli ez az arány.

– Ha a helyzet nem változik, akkor ennek az lesz a vége, hogy jövőtől a TEGA felbontja a szerződéseket a lakosokkal, és közvetlenül az önkormányzattal köt szerződést, ami azt jelenti, hogy majd a községháza fizet a polgárok helyett, és a pénzösszeget helyi illetékbe foglalva tudja behajtani a lakóktól. Ezt természetesen egy több lépéses, bürokratikus eljárás, tanácsülések fogják megelőzni – summázott a polgármester.

 

Pályáztak a megyénél

A megyei önkormányzat segítségével bővítették a sportbázist. A fotón a szabadtéri kondigépekZabola község önkormányzata öt pályázatot tett le Kovászna Megye Tanácsához. Kettőt a székelytamásfalvi és szörcsei művelődési házak felszerelésének bővítése képez. Ennek értelmében 150 széket és 25 asztalt vásároltak mindkét kultúrházba. Egy másik pályázatuk révén 76 férőhelyes lelátót szereztek be, ugyanakkor a zabolai sportcsarnok előtt fitneszgépeket sikerült felszerelni.

Ugyancsak a megyei önkormányzatnál volt egy projektjük a zabolai könyvtár épületének külső és belső felújítására, ugyanis az ingatlan a legutóbbi, tavalyi tetőszerkezet-javítást leszámítva nem volt tatarozva. Egy másik pályázatukkal a zabolai orvosi rendelők felszerelését bővítenék és a fűtésrendszert korszerűsítenék. Az orvosi rendelők részére vásárolt eszközök (ágy, orvosi szekrények, spanyolfal stb.) megérkeztek, és a közeljövőben a helyükre is kerülnek.

 

Útjavítás előtt

A polgármester közölte, a Felszegi utca aszfaltozása – a Mikes-kastélytól fölfelé – hamarosan révbe ér. Eddig két cég, a Valdek Impex Kft. és a Kovászna Megyei Út és Híd Rt. jelentkezett a hirdetésükre, jelentkezésüket elfogadta az önkormányzat, és a közbeszerzés után a nyertes neki is kezdhet az utca korszerűsítésének. Az elöljáró úgy véli, ha az időjárás engedi, ez már idén novemberben megtörténhet. A munkálatot önerőből finanszírozza az önkormányzat.

Licitet írtak ki a Szörcse és Telek közötti községi út 1330 méteres szakaszának aszfaltozására is, a munkálatot Kovászna Megye Tanácsa finanszírozza. A polgármester reméli, idén ennek is neki tudnak kezdeni, hogy jövőben kevesebb dolguk legyen az útjavítással.

Az elöljáró kiemelte, sajnos a több utcát érintő, mintegy 4 km-es aszfaltozást még nem tudták elkezdeni, mert a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) hiányosságot talált a tenderfüzetben. Ugyan a hibákat korrigálták, de még minden nem kaptak visszajelzést az AFIR-tól, holott több hónapja elküldték az iratcsomót.

Hasonló a helyzet az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) által finanszírozott, a Csipkés felőli falurészre tervezett aszfaltozással: bár a pályázatot Zabola megnyerte, még nem kaptak zöld utat a közbeszerzés meghirdetésére. Fejér Levente hozzátette, hogy a mezei utak és községi utcák karbantartásával is foglalkoztak. Idén törtkővel szórták az utakat, de mivel 35 kilométeres községi utcahálózatról van szó, így vannak részek, ahol a munkálat foghíjas, ezt orvosolni fogják.

 

Mi a helyzet a játszótérrel?

Sokan érdeklődtek annak kapcsán, hogy mi történik a zabolai óvodánál levő játszótérrel: miért van szalaggal elkerítve? A polgármester elmondta, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által finanszírozott játszótér egyelőre egy bürokrácia butató miatt nem használható. A játszóteret nem tudták még bevételezni, mivel nincs megyei főépítész, akinek az aláírására szükség van. Így egyelőre jobbnak látta az óvoda vezetősége, ha nem engedi használni, mert baleset esetén a felelősség őket terhelné.

Hozzászólások