Hirmondo

Ismét a Petőfi utca

Ismét a Petőfi utca

Felsőrákoson fogott neki a sáncok kipucolásának a baróti polgármesteri hivatal. A munkálat folytatódik, év végéig következnek sorra a többi települések is. Egyben több helyen átereszeket is cserélnek, javítanak.

Hirdetés
Hirdetés

Az utak, utcák állapota egyébként fő témája volt a kedden Baróton tartott lakossági fórumnak is. Különösképpen a Petőfi utca állapota került szóba, mely utca, mint a panaszosok elmondták, ötven évvel ezelőtt jobban nézett ki, mint most, amikor vagy a port kell nyeljék az ott lakók, vagy pedig vízben, sárban kell lubickoljanak naponta.

Benedek-Huszár János polgármester ezúttal is hangoztatta, hogy a Petőfi utcát idén köves útként fogják karbantartani, aszfaltozni egyelőre nem lehet, mert a város saját jövedelméből évente körülbelül 6–700 méter útszakaszt tudna leaszfaltozni, ha ez a jövedelem hiánytalan lenne. Tehát pályázni kell az aszfaltozásra, várhatóan év vége fele, jövő év elején írnak ki ilyen pályázatokat. És Barótnak, a Petőfi utcán kívül még további 23 kilométer kavicsozott utat kell rendbe tartania a településeken vagy azok között.

Hasonló a helyzet a Köpecbánya fele vezető úttal is, ott is, akárcsak a Petőfi utcában, jelenleg folyik az utca, illetve az útszakasz telekkönyvezése, ami már az aszfaltozási pályázat előkészítésének számít, hiszen tiszta telekkönyv nélkül szóba sem jöhet a pályázat elfogadása.

Hozzászólások