Hirmondo

Hivatalosítják a lobogót

Hivatalosítják a lobogót

A helyi tanács legutóbbi ülésén elfogadták azt a városzászló-modellt, amelyen fehér alapon látható a város hivatalos címere, felül Covasna, alul Kovászna felirattal.

Amint arról már beszámoltunk, idén a prefektúra felszólította Kovászna város polgármesteri hivatalát, hogy vegyék le az önkormányzat székhelyőről, illetve annak alárendelt intézményeiről a városzászlót, lévén, hogy az nem érvényes. Bár korábban a többi Kovászna megyei önkormányzattal együtt Kovászna is jóváhagyta saját zászlaját, később a Kovászna Megyei Törvényszék és a Brassói Táblabíróság törvénytelennek nyilvánította a háromszéki települések ezen jelképeit.

Hirdetés
Hirdetés

2015-ben a 141-es törvény már lehetővé tette, hogy a közigazgatási egység saját zászlót fogadjon el, azonban a helyi önkormányzat nem élt ezzel a lehetőséggel, hanem továbbra is azt a zászlót használta, amit azelőtt igazságszolgáltatás semmisnek nyilvánított. Ezért szólította fel őket nemrég a prefektúra ennek levételére. Az említett törvény értelmében a legutóbbi ülésen, a hivatalosítás első lépéseként egyöntetűen elfogadták a zászló modelljét, ám ahhoz, hogy hivatalosan használhassák, kormányhatározatban is szentesíteni kell a lobogót. Ennek közbenjárásra Gyerő József polgármester kapott felhatalmazást a testülettől.

Hozzászólások