Hirmondo

Hetvenkét óra kompromisszum nélkül

Hetvenkét óra kompromisszum nélkül

A kovásznai belvárosi református egyház IKE csoportja október közepén társult a 72 óra kompromisszum nélkül nevű önkéntes programhoz, amely révén kijavították a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (KCSSL) sportpályájának lelátóját.

[relam]

A 72 órát a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezte. Ennek résztvevői szociális, ökológiai vagy fejlesztői önkéntességben vehettek részt. A program célja felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére.

A kovásznai IKE-sek a KCSSL 10. osztályos tanulójának, Korondi Kincsőnek a kezdeményezésére kapcsolódtak be a programba Molnár Erzsébet vallástanárnő irányításával. A 16 önkéntes az akció célpontjaként a líceum sportpályájának tribünjét választotta: szombaton újrafestették a padokat, munkájukat szponzorok támogattak. A résztvevők egy-egy 72 óra feliratú karkötővel és pulóverrel, illetve önkéntességi munkában szerzett tapasztalattal gazdagodtak. Molnár Erzsébet elmondta: jövőre ismét bekapcsolódnának a tevékenységbe.

Hozzászólások