Hirmondo

Útjavítás Kommandó és Kovászna között

Védőkorlátokat szerelnek

 

Javában zajlik a Kommandó és Kovászna közötti útszakasz karbantartási munkálata, amelyet a helyi önkormányzat végeztet el a megyei tanács támogatásával – tudtuk meg Jeszenovics Róbert Károly alpolgármestertől.

Hirdetés
Hirdetés

A megyei önkormányzat célirányosan 500 ezer lejt hagyott jóvá Kovászna város számára a községi utak karbantartására. A Kovászna–Kommandó útszakasz a fürdőváros önkormányzatának az ügykezelésébe tartozik, így annak javíttatása is a feladatkörüket képezi. A munkálat során a sikló és a vasút közti részen – ahol az út állapota megkövetelte – aszfaltoztak.

Múlt héten az átereszek cseréjén dolgoztak, nyolc átfolyót cseréltek ki, következik a hídfejek beöntése. A továbbiakban 50 méter hosszan megerősítik a támfalat, mert az azt igénylő részen olyan mértékben romlott az út állaga, hogy félő volt, beszakad. Ugyanakkor 200 folyóméteren, ahol szükséges, védőkorlátokat helyeznek el, továbbá az út felületén is karbantartást végeznek.

Hozzászólások