Hatékony a helyi rendőrség

Illene optimistábbnak lenni, de a hírforrásokból szembejövő sok rongálás gyanakvóvá teszi az embert, így felvetődik benne, hogyan óvják meg ezeket a befektetéseket a községben az emberi butaság kártételétől? A kérdést nekiszegeztük Ráduly István polgármesternek is.

– Kovászna megyében az első köztéri kamerák Uzon községben voltak elhelyezve 2007–2008-ban – lép egy kicsit vissza az időben a polgármester, de hamar megérkezünk a jelenbe. Megtudjuk, már 15 köztéri kamera van elhelyezve a községközpontban, melyeknek felvételeit a rendőrség is sokszor bekéri, ha a Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Bodzaforduló térségben valamely kihágás, bűntény elkövetőjét keresik, hiszen a főúton elhaladókat is regisztrálják.

– Mióta felszereltük ezeket, a köztéri szemetelés, a bűnözés is visszaesett. Addig többször előfordult, hogy átutazók a tömbháznegyedek parkolójában feltörték az autókat, leszívták az üzemanyagot, ez a jelenség azóta megszűnt. Hasznos beruházás volt a kamerák beszerzése. Tavaly megszavazta a helyi tanács, hogy Bikfalvára is kiterjesszük a kamerahálózatot, majd a többi település is sorra kerül.

A község rendjének fenntartásában nagy szerepe van a helyi rendőrségnek. Négy éve lépett életbe a törvény, amely lehetőséget adott arra az önkormányzatoknak, hogy helyi rendőrséget állítsanak fel. Az uzoniak megragadták az alkalmat, jelenleg 3 állás van betöltve, ám 5 személy alkalmazására van lehetőség. A helyi rendőrség biztosítja Uzon éjjeli őrségét (addig magáncég szolgáltatását vették igénybe), továbbá felügyeli az építkezések törvényességét is, irányításuk alatt végezik a közmunkát a szociális segélyt igénylők, és hatékonyan közreműködnek a lakosság polgármesteri hivatalnak befizetendő adósságainak a behajtásában is: a fizetésképtelenek közmunkával törleszthetik adósságukat.

Hozzászólások